Élet-Stílus

Contador és Armstrong Korzikán randevúzik

Ha Korzika, akkor nemes bosszú: a legutóbbi Tour de France alatt egymásnak üzengető Alberto Contador és Lance Armstrong immár külön csapatban mérkőzik meg a Criterium International kerékpáros versenyen.

Az előrehozott randevú nem jött volna létre Contador programmódosítása nélkül.

A nem titkoltan az újabb Tour-győzelemre hajtó spanyol állítása szerint kiváló formába került, ezért ritkított menetrendjén. A legutóbb a hagyományos Paris-Nice viadalt megnyerő Contador lemondta szereplését a március 22 és 28 között esedékes katalán körversenyen, s az ezt követő Vuelta a Pais Vascón (április 5-10) sem áll rajthoz. Az Asztana csapat azt is közölte, hogy idén nem vesz részt a Paris-Roubaix klasszikuson.

Ehelyett két kisebb versenyen, a jövő hét végén esedékes korzikai viadalon (március 27-28) és a Vuelta a Castilla y Leon (április 14-18) lesz a mezőny tagja.
„A vártnál is jobban sikerült a felkészülésem, így az edzői stábbal közösen úgy döntöttünk, változtatunk a versenynaptáramon” – árulta el közleményében a spanyol. “A kevésbé megterhelő versenyek során csapatom is én is kifújhatjuk magunkat egy kicsit – ráadásul a Criterium karakterisztikái fekszenek nekem, igaz, azzal is tisztában vagyok, hogy mindkét versenyen lesznek olyan kerékpárosok, akik esélyesebbek a végső győzelemre.”

Amikor még egy csapatban tekertek. Elöl Contador, mögötte Armstrong, a háttérben az amerikai csapatjához igazoló Klöden (MTI/EPA)

Amikor még egy csapatban tekertek. Az élen Contador, mögötte Armstrong, a háttérben az amerikai csapatjához igazoló Klöden (MTI/EPA)

A kétszeres Tour-győztes spanyol Contador valamint a hétszeres Tour-bajnok amerikai Armstrong tavaly még csapattársak voltak, de szétváltak útjaik. A tengerentúli híresség most saját együttesében teker, és próbálja meg legyőzni Contadort.

A két versenyző által kiadott program alapján csak a korzikai viadalon találkoznak a Tour előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik