Élet-Stílus

A Nemzeti Színház Tízparancsolat-projektjének második bemutatóján az első parancsolat kerül terítékre. A számmisztika mögött Esterházy Péter áll, aki az „Én vagyok a te Urad, Istened” alapján írta meg sajátos mai revüjét. Gothár Péter álmodta színpadra a szöveget. Nem volt könnyű dolga.
2011. 03. 27. 16:00
A rendszerváltásig a Szovjetunióban is csak „ellenforradalomként” lehetett beszélni ’56-ról, de még ajánlatosabb volt hallgatni. Az események megítélése azután is ellentétes Oroszországban, hogy Gorbacsov és Jelcin is bocsánatot kért ’56 vérbe fojtásáért. Putyin már ridegebben fogalmazott, egy lap pedig a magyarok revansáról írt „Adolf Hitlerükért”. A Sanoma Budapest Best of 1992 emlékkönyvéből merítettünk.
2011. 03. 27. 12:00
A világbajnoki bronzérmes németek ötödik mérkőzésüket is megnyerték az Eb-selejtezőben. Argentína barátságos találkozón egy kapusbaki miatt nem tudta legyőzni az Egyesült Államokat.
2011. 03. 27. 09:00
„Béke idején tiltatik az végvári kapitány uraiméknak az török ellen való csatázás”, amely komolyabb összeütközéshez vezetett volna. A kis csetepatékat azonban elnézte a főkapitány, és a csavargók nyakon csípését is elvárta. A korrupció istenfélelemmel párosult, de megvolt az igazság igénye, a munka becsülete – korabeli dokumentum alapján lesünk be a magyar végvárrendszer mindennapjaiba.
2011. 03. 27. 06:40
Első kötetes írók, alanyi költők, családi meseírók, szűk tudományos területek művelői – elsősorban nekik szól a könykiadás Youtube-mintára kialakított új modellje, amelyben már néhány ezer forintért kiadhatja bárki saját kötetét. Gyorsan kiderült: meglepően sok tehetséges író van az országban.
2011. 03. 27. 06:00
Sorozatban kilencedik, összesen 12. bajnoki címét gyűjtötte be a Fehérvár jégkorongcsapata, miután a döntő negyedik mérkőzésén 9-4-re győzött a Dunaújváros ellen, és ezzel 4-0-ra, azaz söpréssel nyerte a párharcot.
2011. 03. 26. 20:48
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportját vezető Nyíregyháza 1-0-ra nyert az Orosháza vendégeként a 19. forduló szombati játéknapján.
2011. 03. 26. 20:44
Húszezer zulu harcos verte szét a meghódításukra érkezett brit katonaság egy hadosztályát 1879-ben. Nem sokkal később egy helyőrség maroknyi katonája sikerrel verte vissza 4000 bennszülött támadását. Soha az angol történelemben annyi Viktória-keresztet nem osztottak ki, mint Rorke’s Drift védői között, akik – a későbbi dél-afrikai brit parancsnok szerint – nem tettek mást, mint riadt patkányként védték az életüket. A Zulu című film és történelmi
2011. 03. 26. 16:30
Olvasói sztorik