Élet-Stílus

Adriano ismét Brazíliában folytatja

Sajtóértesülések szerint megegyezett a Corinthiansszal a brazil Adriano, aki a hónap elején közös megegyezéssel szerződést bontott az AS Romával.

A tavaly nyáron az olaszok által 2013 júniusáig szerződtetett csatár távozásáról már hetek óta lehetett hallani, mivel késve érkezett vissza Brazíliából, ahol januári kartörése és vállsérülése után kezelték, s ahol rendszeresen megfordult több szórakozóhelyen is.

A brazil sajtó úgy tudja, hogy a Sao Pauló-iak jövő év végéig állapodtak meg pénteken a 29 éves Adrianóval, aki 2009-ben bajnok volt a Flamengóval, s gólkirályként zárta az országos bajnokságot. Az alkohol- és drogbotrányairól is ismert támadó ezt követően nagy reményekkel igazolt vissza Olaszországba, az AS Romához, ám nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a Serie A-ban például egyetlen gólt sem tudott szerezni.

Hálószaggató brazil tinit igazolt a Chelsea

A Chelsea leigazolta a brazil labdarúgás egyik legnagyobb ígéretének tartott Lucas Piazont. Az angol klub tájékoztatása szerint a Sao Paulo 17 éves középpályása jövő januártól kap hosszabb idejű szerződést. Piazon jelenleg az U17-es kontinenstornán szerepel, amelyen akkora gólt lőtt Paraguay ellen, hogy átszakadt a háló…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik