Élet-Stílus

Nehéz helyzetben a Szeged a BL-ben

A Pick Szeged hazai pályán egy góllal kikapott a német Flensburg-Handewitt csapatától a kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén.

A vendégeknél olyan sok volt a sérült, hogy csupán nyolc mezőnyjátékost neveztek a meccsre – köztük a magyar válogatott Mocsait -, vagyis csak két cserével álltak fel.

Kapusparádékkal indult a találkozó, Mikler és Beutler mindent fogott, előbbi még büntetőt is. A gyenge támadójáték miatt a hazaiak szokatlanul korán, már az 5. percben időt kértek. Az első gól a 6. percben esett, a vendégek dobták, de Lékai egyenlített. Aztán a németek magyar légiósa, Mocsai – miután visszatért a kiállításából – maga is betalált.

Változatlanul sok volt elől a hiba, még lépéshibát is fújtak a szegediek ellen, igaz, a védelem jól zárt. A váltott gólgyártást Katzirz törte meg, és negyedóra elteltével először vezetett a Pick (5-4), majd Vadkerti és Sulc is betalált. Így 7-4-nél, a 17. percben időt kért a Flensburg-Handewitt . Ugyanakkor ettől nem lett jobb a játéka, ráadásul, amikor Hansent kiküldték, 9-5-re lépett el a Tisza-parti együttes. Azért a hazaiak sem nyugodtak meg, a máskor pontosan célzó Törő még a kaput sem találta el hetesből…

Katzirz Dávid volt a legjobb szegedi (MTI)

Katzirz Dávid volt a legjobb szegedi (MTI)

Azonos létszámban megkezdte a felzárkózást a német gárda, ám a Szeged – emberhátrányban – megint remekül küzdött, Miklerrel az élen. Katzirz egy hétperces hazai gólcsendet tört meg (12-8), azonban a félidőt Jensen időntúli hetese zárta.

A második játékrész elején felváltva potyogtak a gólok, így állandósult a 2-3 gólos vezetés. A 38. percben a német klub magyar származású osztrák légiósa, Szilágyi kétszer is villant (15-14). Kapust cserélt a Pick, Tatai jött be. Butenko vette vállára a hazai csapatot, óriási góljával lett 18-15, és az amúgy védőspecialista Herbert is jól teljesített támadásban. Katzirz kiállítása alatt 1-1 találat született, de Bajorhegyit is kiküldték a norvég játékvezetők (20-19). A túloldalon Mocsai sem úszta meg a két percet, de Sulc büntetőjét Beutler kifejelte! Ráadásul az egyenlítés sem maradt el.

Vadkerti Attila meggyötörte Mocsai Tamást (MTI)

Vadkerti Attila meggyötörte Mocsai Tamást (MTI)

Az utolsó tíz perc 21-21-ről indult, és Szilágyi találatával már a Flensburg vezetett. 22-24-nél, hat perccel a vége előtt, emberelőnyben Skaliczki László időt kért. Katzirz duplájával 24-24 lett, s majdnem felrobbant a hangorkántól a csarnok, de Hansen lehűtötte a kedélyeket, és eldöntötte a meccset. A visszavágót jövő vasárnap rendezik, s a mostani eredmény alapján kisebb csoda kellene a Szegednek a továbbjutáshoz.

A másik magyar BL-nyolcaddöntős, a Veszprém vasárnap lép pályára Barcelonában.

Férfi BL, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Pick Szeged – Flensburg-Handewitt (német) 26-27 (12-9)
Gól: Katzirz 6, Sulc 5, Butenko 4, Vadkerti 3, Lékai, Zubai, Törő, Herbert 2-2, illetve Jensen 9, Hansen, Szilágyi 5-5, Fahlgren, Mocsai, Bösen 2-2, Heinl, Knudsen 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik