Élet-Stílus

Istenfélelemmel párosult a korrupció

admin
admin

2011. 03. 27. 06:40

„Béke idején tiltatik az végvári kapitány uraiméknak az török ellen való csatázás”, amely komolyabb összeütközéshez vezetett volna. A kis csetepatékat azonban elnézte a főkapitány, és a csavargók nyakon csípését is elvárta. A korrupció istenfélelemmel párosult, de megvolt az igazság igénye, a munka becsülete – korabeli dokumentum alapján lesünk be a magyar végvárrendszer mindennapjaiba.

A magyar történészeket és a történelmet szerető olvasókat mindig is érdekelte a 16-17. századi végváriak sorsa és élete. Egyrészt, mert Balassi Bálint versei, Gárdonyi Géza regénye vagy éppen már a 19. századi történészek – mint például Takáts Sándor – sorai regényes képzeteket keltettek a végvári vitézekről és a török-magyar párbajokról.

Másrészt mert meglehetősen egyedi jelenség az, hogy egy államon belül végvárak láncolata alakuljon ki, amelyet mintegy 150 éven át kell üzemeltetni az immár az ország határain belül lévő idegen nagyhatalommal szemben. Bár figyelmet érdemelne Algéria térsége is, ahol ugyanebben az időszakban hasonló helyzet állt fenn.
Akit büntetés ér, az magára vessen…

Rengeteg földesúri, illetve katonai instrukció maradt fent ebből a korszakból. Ezek egyike Batthyány I. Ádám (1610-1659) dunántúli földbirtokos és a „Kanizsa ellen vetett végek” „főgenerálisának” utasítása 1638-ból. A Kanizsa ellen vetett végvárak rendszerét 1600 után szervezték meg. Ennek oka az volt, hogy a törökök elfoglalták a Vas, Zala megyei térség legfontosabb erődjét, Kanizsát. Így a magyar végvárrendszerben keletkezett „lyukat” be kellett tömni.

Az instrukciók azt írják le, hogy mit kell tenni az utasított személynek. Ez, akárcsak a különböző jogszabályok, azért kiváló forrás, mert azt lehet megtudni belőle, hogy milyen problémák voltak, jelen esetben a végvárakban. Hiszen amire utasítani kellett a várak kapitányait vagy vicekapitányait (helyettes) azt nyilván korábban nem tették meg. A helyzet komolyságát mutatja az 1638-as instrukció bevezetője is: „…megparancsoltatott kapitány uraiméknak, hogy mindenek ahhoz alkalmaztassák magukat, egyébiránt kit mi büntetés ér, magokra és nem másra vethetnek.”

Csak kis háborút engedélyeztek

„Tiltatik az török ellen való csatázás … [de] megengedtetik az végbeli [végvári] uraimnak, ha mi csavargók találtatnak az végházak körül, kik vagy az törökök háborétanak az szent békesség ellen, avagy az szegénységet [szegényeket] nyomorétanak és fosztanak, hogy azokat megfogassák…”

Eger vára a 16. század végén (Georgius Houfnaglius festménye)

Eger vára a XVI. század végén (Georgius Houfnaglius festménye)

A 1606-ban lezárult „nagy háború” – ahogyan a kortársak a tizenöt éves háborút emlegették – után a Magyar Királyságban szüneteltek a török-magyar hadjáratok, de a kis háborúk, a határok menti rajtaütések nem. Így a magyar végváriaknak folyamatosan lavírozni kellett: úgy háborúskodni, hogy nem háborúskodnak, azaz nem robbantanak ki egy nagy összecsapást. Az 1663-64-es hadjárattól eltekintve ez sikerült is.

Miért volt erre szükség? Azért, mert a folyamatos kis háborúk, a „háborús békeévek” fenntartása még mindig kevésbé volt fájdalmas – annak összes mindennapi veszteségével és lassan őrlő pusztításával –, mint egy hatalmas háború, ötven,- százezres létszámú hadseregekkel.

A további pontok

Az 1638-as instrukció számos egyéb rendelkezést tesz, és persze nem véletlenül: „Sok az panasz az ide föl való embereinktől az ott az végek körül is, mennyi gonosztevő emberek vannak. Melyekben, ha valamelyik megfogattatik is, nemhogy azok érdemek szerént büntetődnének, de inkább … valami kevés fizetésért elbocsájtatnak, amely cselekedeteknek megbüntetéséért félő, hogy Isten magunkat az végházakat is ne büntesse. ”

A régi, de sajnos ma is aktuális a magyar mondás – „Holló a hollónak nem vájja ki a szemét” –, a korrupció azért itt keveredik még az igazság igényével, az istenfélelemmel, illetve azzal a ténnyel, hogy Batthyány I. Ádám legalább foglalkozott ezzel a problémával. Sőt, egyébként nem is tűrte el például a jobbágyokkal való erőszakoskodást, „gonosztevést”. Bár a kisebb „stikliket” el kellett néznie: hiszen a végváriak fizetetlenek voltak, gyakran elhajtották állataikat a törökök, így a magyar parasztból is kiverték az ellátmányukat. Tehát, amit az állam nem tudott kifizetni nekik, annak árát megfizette a magyar jobbágy.

„Kapitány uraimék, ki-ki maga helyében [végvárában] való fogyatkozásokat írásban adja be…”, azaz tessék tisztességesen leltározni és jelenteni! Szintén fontos, illetve fontos lenne, hogy a végváriak a várban legyenek, azaz semmilyen okból ne hagyják el őrhelyüket:„… kapitány uraim akkor mennek ki az végházakbul, az mikor maguk akarják … az engedelem nélkül az végházbul ki ne menjenek …”

Szigetvár vára a XVI. században, a korszerűsítések után. Forrás: wikipedia.hu

Szigetvár vára a XVI. században, a korszerűsítések után. Forrás: wikipedia.hu

A törökökkel való „kommunikáció” és a „magánintézkedés” is zárlatot kapott: „Az törököknek való írásnak avagy izengetéseknek fő és vice generálisok engedelme és hírek nélkül mindennek békét hagyjanak, hanem ha körül álló faluknak dolgaiban írna, az sem engedtetik másnak, hanem az helynek kapitányának avagy annak hírével és engedelmével …” Ráadásul „Igen rendetlen állapot az is az végházakban, az ki nem régen jütt is be, némelyeknél, hogy akár lovas rend, akár gyalog rend legyen, ki holmi kicsiny bosszúságért, avagy latorságért helyérűl el szökik, az más végházba megyen. Innend ki nem akarják adni, hanem pártját fogják. A hollókról szóló mondás még mindig igaz, hiszen a végváriak védték a sajátjukat, ha rossz útra tért is.

„A gratuitus labornak [állami közmunka, főleg a végvárak erődítését, javítását jelentette robot (ingyen munka) formájában, pénzben is meg lehetett váltani] beszolgáltatására és annak … költésére minden kapitány oly szorgalmatos gondot viseljen, hogy arrul mindennek számot kelletik adni …”, azaz nem lehet „fusizásrsa” vagy magán célra felhasználni azt.

A munka becsülete

Az instrukció zárása a következőt fogalmazza meg:„… és annak [az uralkodó és a Batthyány I. Ádám, illetve a várkapitányok] authoritások [hatalmuk, tekintélyük] és tisztek ellen semmit ne cselekedjenek … [és így] mindeneknek böcsületi megadatik, sőt, hogy ki-ki tisztiben s hivatalában dicséretképpen előmehessen …”

A zárás méltó a kezdéshez: amíg az utasítás eleje szigorú, és a mulasztások megbüntetésére hívja fel a figyelmet, addig a szöveg vége pozitívan motivál, és olyan – mára idehaza gyakran mellőzött – fogalmakat használ, mint a munka becsülete, vagy a tisztes előmenetel, ezáltal nemcsak elmarasztalva, de buzdítva is a végváriakat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.