Élet-Stílus
Becslések szerint a fejlett társadalmakban évente minden harmadik ember elszenved olyan gyomor bélrendszeri megbetegedést, amelyek egy része egy kis odafigyeléssel megelőzhető volna.
Több mint tízezer, szándékosan vagy akaratlanul a természetbe engedett idegen faj vetette meg lábát Európában.
Új értelmet adott a halál utáni életnek egy ötletes spanyol tervező.
A 47 éves Samantha azért tartja meg az esküvői szertartást, hogy felvidítsa a családját.
Láttatok már vidrát kosárlabdázni? Nem? Eddig én sem, de ez most megváltozik.
A 320 gigapixeles felvétel közel 49 ezer fényképből áll és Londonban készült. 98 méter széles és 24 méter magas lenne a fénykép kétdimenziós, normál felbontásban kinyomtatva.
Még a potenciális ellenségnek számító muffint és kenyeret is megehetik egy gyógyszernek köszönhetően.
A tévhitek bénítják a sikeres kezelést.
Talán kevesen tudják, de 1999-ben az UNESCO közgyűlése február 21-ét az Anyanyelv Nemzetközi Napjává nyilvánította. A szervezet ezzel akarta felhívni a figyelmet világunk nyelvi sokszínűségére, illetve arra is, hogy a ma beszélt nyelvek fele veszélyeztetett – vagyis beszélőik száma 100 ezer fő alá csökkent.
A többség fél a megbélyegzéstől, és nehezen talál megfelelő szakembert.
2013. 02. 20. 17:00
- 20:59 Meghibásodott az MR-készülék a János Kórházban, Hegedűs Zsolt szerint „hazug politikai hangulatkeltés” zajlik az ügyben
- 20:49 NKA-botrány: „585,6 millió forint ment a levesbe” a Dankó Pista egyetlen előadására
- 20:43 Phelps óta nem látott világrekord, 17 éves japán úszó robbant be a köztudatba
- 20:23 Magyar Pérer a fiával robogózott Rómában - videó
- 20:21 Vaszily Miklós távozik az MBH Bank felügyelőbizottságából
- 20:04 Döntött a bíróság: visszaengedik a Fehér Házba a három kitiltott sajtóorgánumot
- 19:55 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 24.
- 19:50 „A családom otthon marad, és lövik őket” – mindig nehéz idegenben játszania az ukrán válogatottnak
- 19:46 Főtitkár: A NATO felkészült az orosz hibrid támadásokra
- 19:22 Baka András: Az ENSZ bizalmi válságban van
- 18:39 Tovább tart a csomagkáosz: a posta nem árulja el, mikorra normalizálódhat a helyzet
- 18:23 26 gólos győzelemmel kezdte a klubvébét a Veszprém
- 18:21 Mészáros Lőrinc és a két lánya is eltűnt egy svájci cég vezetéséből
- 18:02 Felesége szerint lágyabb, kedvesebb és bújósabb lett a darabolós gyilkos az apja eltűnése után
- 18:01 Felfüggesztett szabadságvesztést kapott az anya, akinek vízbe fulladt a gyereke egy budapesti strandon
- 05:30 Kvíz: emlékszel, kik vezették a Kádár-korszak legendás tévéműsorait?
- 07:05 Várkonyi Andrea: Van házassági szerződésünk, de nem tudom, mi van benne, csak aláírtam
- 15:10 Tragédia a honvédségnél: két katona is elhunyt az elmúlt napokban
- 15:12 A Fidesz–KDNP összes miskolci képviselője megdobta félmillióval a csíksomlyói búcsúba induló egyesületet, amelyik vett is 350 narancssárga dzsekit
- 10:36 Dr. Sándor Zsuzsa: Téves következtetés, hogy a miniszterelnök teljes körű ellenőrzése alatt áll az Országgyűlés – válasz Róna Péternek
- 14:33 Takács Péter pert vesztett Kulja Andrással szemben
- 14:10 Schmidt Mária kérdőre vonta Tarr Zoltánt a Terror Házában tett látogatásáért – reagált a minisztérium
- 13:34 Véget ért a még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósoló Nézőpont Intézet önvizsgálata
- 16:04 Oroszország hónapokon belül megtámadhat egy NATO-országot a dán hírszerzés szerint
- 18:21 Mészáros Lőrinc és a két lánya is eltűnt egy svájci cég vezetéséből
