Élet-Stílus
Magándetektíveket vesz fel egy spanyol város vezetése, akiknek a feladata lesz filmfelvételt készíteni a kutyájuk ürülékét el nem takarító gazdikról.
2014. 04. 03. 10:16
Amikor megtudta, hogy 13 éves diákja súlyos veseelégtelenség miatt marad ki az iskolából, elhatározta, hogy donor lesz.
Gyermekeink „szőranyái”, vagyis az elalvásban segítő plüssök rendszerint puha és legtöbb esetben cuki lények. Bár az én fiam időnként az aznapi kedvenc játékával alszik, és ezek általában elmondásból sem láttak lágyságot, ilyen például a dobverő. Illetve – miket beszélek?! -, dehogyis dobverő! Kard!
A színész egy reklámfilm forgatására érkezett Magyarországra.
Csaknem minden negyedik dongófajt a kihalás veszélye fenyeget Európában a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szerint.
Az orvosok szerint ez Guinness-rekord, és olyan egyedi az eset, hogy még a szakirodalomban sem lehet ilyesmiről olvasni.
Hiába a figyelmeztetések, az elrettentés, a szoláriumok rajongótábora nem csökken. Sőt, még nő is. Pedig...
A héthónapos bocsnak először engedték meg, hogy kimehessen a szabadba, de rögtön megtetszett neki a zöld környezet.
A gazdi sokáig azt hitte, 9 éves kutyája halálos beteg, azért viselkedik különösen. Aztán kiderült, ő a beteg.
Ezúttal a gyorséttermi számla feltetoválása után kapott számlát varratta magára.
2014. 04. 02. 16:44
Itt az újabb netes őrület: miután végeztünk a lényeggel, okostelefont ragadunk és szelfizünk.
Az alig kéthetes kisfiú arcát egy hatalmas tumor torzította el. Kétségbeesett szülei mindent megtesznek, hogy összegyűljön a pénz az eltávolításhoz.
Gondolta volna, hogy tavasszal a férfiak azok, akik inkább pozitív változást remélnek a szerelmi életükben?
Egy louisianai pláza kávézójába tért be a helyi általános iskola tanára, két kávét kért, a kávét megkapta, tetejükön két sátánista jelképpel.
A Powerball csaknem 100 milliárd forintos februári főnyereményének birtokosa gyermeksegítő alapítványt szeretne létrehozni.
Az épp büntetését töltő férfi állítólag könyörgött lányának, hogy vetesse el a babát.
Egy bűvész megint kifogott a négylábúakon, sehol nem találják a jutalomfalatokat.
A ceremóniát a kislány születésnapján tartották azért, hogy tudja, milyen érzés, ha az apukája kíséri az oltár elé.
Egy ausztrál járaton az utasok megpróbálták emlékezetessé tenni az utazást, dalra fakadtak.
Íme, egy szörnyen kezdődő történet, szörnyen cuki főszereplővel és reményteli folytatással.
Az óceánjáró jéghegynek ütközése napján írt egyetlen ismert levelet árvereznek el április végén Angliában, az aukciósház 40 millió forintnak megfelelő összeget remél érte.
Ötvenméteres magasságban pattan fel az egykerekű biciklijére a román fiatal, biztosítókötél nélkül.
Pedig állítólag a nőket nem is nagyon érdekli a méret. Legalábbis a brit szakemberek szerint.
- 14:13 Humanoid robot bevezetését tervezik egy New York-i középiskolában
- 14:05 Pocsék kezdés után majdnem csodát tett Battai Sugár a vb-elődöntőben
- 13:57 Porszívóteszt: megnéztem, mit tud az 50 és 70 ezres gép, de azt is, mit kapunk jóval több pénzért
- 13:34 Agyrázkódást szenvedett a bíró, aki rendet akart tenni a kakaskodó focisták között
- 12:47 Leleplezte magát a kanadai politikus: a chatbot bevezetőjét is felolvasta a parlamenti beszédében
- 12:31 Alacsony dunai vízállás, francia erdőtűz, pakisztáni hőhullám a hét képein
- 12:19 Kreml: Putyin és Orbán sosem tárgyalt orosz nyelven
- 12:09 Visszatért Garamvölgyi László, az országos főkapitány főtanácsadója lesz
- 11:40 A Fradi pólósa döntötte el a világkupadöntőt, de ennek nem mi, hanem a görögök örülhettek
- 11:26 Karácsony: Az Orbán-kormány számtalan bűne közül az egyik, hogy hagyta lerohadni a Népligetben lévő Planetáriumot
- 11:22 Joshua sokkoló kezdés után, a padlóról felállva ütötte ki ellenfelét
- 10:59 „Én csak apa szerettem volna lenni” – Mihály minden jogi csatát megnyert, mégsem lett gyereke
- 10:46 Tilos volt az idősek otthonában az alkoholfogyasztás, de egy nő harcolt a bulizáshoz való jogáért
- 10:38 „Tűrhetetlen, hogy Oroszország megsérti Románia légterét” – három drónt lőttek le a hétvégén
- 10:36 Szoboszlai óriási góllal indította az idényt
- 10:13 Kutyasétáltatás a mederben – képeken a Duna alacsony vízállása Budapestnél
- 07:50 Orbán a Blikknek: Ha tehetném, szívesen dolgoznék a futballakadémián
- 06:15 Jármű hajtott a tömegbe a német Pride idején, egy halott, többen életveszélyes állapotban – iszlamista férfit köröznek
- 10:59 „Én csak apa szerettem volna lenni” – Mihály minden jogi csatát megnyert, mégsem lett gyereke
- 06:58 Egy új Obama
- 12:19 Kreml: Putyin és Orbán sosem tárgyalt orosz nyelven
- 06:00 Egy éve ilyenkor: közel kétezer palackot váltott vissza egy baranyai pár, amiket vissza sem lehetett volna
- 10:36 Szoboszlai óriási góllal indította az idényt
- 05:30 Kvíz: kitalálod egy infóból, melyik kortárs szerzőre gondolunk?
- 11:22 Joshua sokkoló kezdés után, a padlóról felállva ütötte ki ellenfelét
