Élet-Stílus

Két különböző apától született az ikerpár

Az anya az első pillanattól tudta, hogy gyerekei különlegesek. Nem sokkal később kiderült, igaza volt. A világon mindössze két hasonló ikerpár van.

Az orvosok szerint előbb lesz telitalálatunk a lottón, mint hogy megismétlődjön velünk az, ami a brit Charlotte Hilbrandttal történt évekkel ezelőtt. Ez már önmagában is igen megnyugtató hír, pláne, ha még azt is tudjuk, hogy az asszony kilenc évvel ezelőtt egy olyan ikerpárral esett teherbe, ahol a két babának két különböző apukája volt.

Milliárdból egyszer történik ilyen, nem csoda, hogy még maguk a szakemberek is értetlenül álltak a DNS-vizsgálat eredményei felett, amikor kiderült: az ikrek, akik ugyanabban a méhben fejlődtek és ugyanakkor születtek, valójában csak féltestvérei egymásnak. „Azt mondták, az egész világon csak két hasonló esetről tudnak, annyira ritka dolog ez” – meséli boldogan az édesanya, aki saját bevallása szerint már az első pillanattól tudta, hogy gyermekeivel valami nem „stimmel”.

„Habár ikrek voltak, olyan különbözőek voltak, mint a tűz és a víz. És nemcsak a személyiségük, hanem a kinézetük is. Sokszor eszembe jutott, hogy hátha azért, mert két apától vannak, de mindig elhessegettem a gondolatot.” A fiúk egyébként 2005-ben születtek császármetszéssel, közel kilenc hónappal azután, hogy Charlotte elvált férjétől, Michaeltől és rövid viszonyba bonyolódott Tommyval.

„Azt hittem rosszul hallok, amikor az orvosom közölte velem, hogy terhes vagyok. Ez volt az, amitől rettegtem, hiszen az életem közel sem volt harmonikus abban az időszakban. Válófélben voltam, ráadásul Tommyval nem terveztem többet egy éjszakánál. Mivel mindkettőjükkel volt szexuális kapcsolatom, arra kényszerültem, hogy eléjük álljak, és közöljem velük, hogy valamelyikük apa lesz. Arra álmomban se gondoltam volna, hogy mindkettőjük egyszerre lesz apa.”

Hogy lehetséges?

Noha az orvosok jó része leéli az életét úgy, hogy gyakorlatban egyszer sem találkozik a fenti esettel, azt pontosan tudják, mikor következik be hasonló. Dr. Virginia Beckett, brit nőgyógyász elmondta, egyáltalán nem lehetetlen, hogy az ikreknek két különböző apukája legyen, még akkor is, ha édesanyjuk nem egyszerre közösült a két férfival.

A hímivarsejt ugyanis 3-4 napig képes túlélni a női szervezetben, és ebben az esetben is ez történhetett. Az első férfi spermiuma még Charlott szervezetében volt, amikor a második férfival is közösült. Amikor ezt követően egyszerre két petesejt is kiszabadult, azokat a két férfitől származó, különböző spermium termékenyítette meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik