Kikapcs
Néhány éve elképzelni sem tudtuk volna, hogy a tisztálkodás szentélyében a fehér és világos helyett a sötét színek domináljanak
Rendre az élmezőnyben végeznek a délkelet-ázsiai ország diákjai a nemzetközi diákversenyeken, itt az oka, hogy miért.
2015. 04. 13. 19:54
Gondolta volna, hogy létezik módszer, amivel a narancsot, a mandarint, a krumplit, de még a kiwit is pofon egyszerűen meghámozhatja?
Lill és Will külön idősek otthonában éltek. Szinte egyszerre búcsúztak el az élettől.
2015. 04. 13. 16:48
Az érettségire készült, mikor az első tünetek jelentkeztek. Azt hitte, influenza, de nem sokkal később kómába esett.
Azután, hogy az elmúlt években kizárólag fiai születtek, az amerikai kismama már lemondott arról, hogy valaha lány lesz.
Azután, hogy decemberben súlyos autóbalesetet szenvedett, a kismama kómába esett. Orvosai azt mondták, sosem tér magához, mégis felébredt.
A kínai férfi órákat fekszik az izzó szén fölött, mert nem engedheti meg magának a drága orvosi kezeléseket.
- 11:13 Tarr Zoltán: A Tisza Párt nem akar erdélyi pártot alapítani, és nem kíván beavatkozni a helyi politikai életbe
- 11:01 „Ebben mindenki sérül” – így látják a szakértők a Déli Körvasút leállításának következményeit
- 11:00 Több kreativitás kell az NB I-ben a Fraditól a klub örökös bajnoka szerint
- 10:40 Tömeges dróntámadás érte Szentpétervárt
- 10:12 „Ember tervez, szavazó végez" – Orbán Viktor a DPK táborában
- 10:08 Valami nagyon undorítóra harapott rá a tacójában, perel a texasi nő
- 10:02 A Fidesz eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnes vagyonnyilatkozata miatt
- 09:58 Dessewffy Tibor: Poszt-poszt-poszt – Avagy mi múlik el Orbánnal
- 09:55 Sallói a saját térfeléről indulva szerzett gólt, Messi duplázott
- 09:26 Népszabadság: Kihúzták Ferencz Orsolyát a DPK-tábor előadói közül
- 09:07 „Nem új problémáról van szó” – Szoboszlai sérüléséről beszélt a Liverpool edzője
- 09:03 Elhunyt Dr. Kollár Lajos, a hazai érsebészet iskolateremtő egyénisége
- 08:58 Hogyan dolgozzunk együtt olyanokkal, akiket utálunk vagy akikben nem bízunk?
- 08:44 Gyerekek focimeccsére hajtott be a kisteherautóval – ketten meghaltak
- 09:00 Ezt tedd a kenyérrel fagyasztás előtt, sok időt spórolhatsz amikor kiengeded
- 21:53 Lengyel külügyminiszter: Pénzutalásokkal és felvételekkel tudjuk bizonyítani, hogy Orbánék együttműködtek az oroszokkal
- 09:26 Népszabadság: Kihúzták Ferencz Orsolyát a DPK-tábor előadói közül
- 19:10 Kiütötték Orbán szövetségesét: Babisék egyetlen mandátumot sem szereztek Csehországban
- 20:39 Fordulat a piacon, már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének
- 08:00 Miért lett rekordnépszerűtlen Trump a ciklus felére?
- 21:04 Csatatérré változott a milánói Dóm tér, összecsaptak a tüntetők és a rendőrök
- 20:33 Takács Péter megfejtette: Magyar Péter miatt esik brutálisan a születésszám Magyarországon – megjött a kormányfői válasz
- 08:18 Nagyrészt megsemmisült a limoges-i városháza, miután maszkos tüntetők felgyújtották
- 19:35 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 5 milliárd forint volt a tét
- 08:02 Egy éve ilyenkor: néhányat kortyolt a sörnek hitt italból, belehalt
