Élet-Stílus
többnejűség (többnejűség, )

A többnejűség árt a szívnek

Minél több felesége van egy férfinak, annál nagyobb a szívbetegség kialakulásának lehetősége az első olyan kutatás szerint, amely a többnejűség egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta.

Korábban a témában:

A dzsiddai Fejszál Király Kórház és Kutatóintézet munkatársainak egy nemzetközi orvostudományi kongresszuson bemutatott tanulmánya szerint a több feleséggel is rendelkező férfiaknál négyszer nagyobb a szívbetegség kialakulásának esélye – olvasható a The Daily Telegraphon.

A kutatók a jelenséget azzal indokolják, hogy a poligámia több háztartás egyidejű szervezésének stresszével, valamint olyan érzelmi igénybevétellel jár, amely túlzott megterhelést jelenthet a szívre.

A 687 szaúd-arábiai és Egyesült Arab Emírségekben élő férfit vizsgáló kutatás eredményei szerint minden egyes feleséggel nőtt a szívbetegség kockázata. A vizsgált személyek átlagéletkora 59 év volt, 68 százalékuk monogámiában, 19 százalékuk kettő, 10 százalékuk három, 3 százalékuk pedig négy feleséggel élt.

„Kapcsolatot találtunk a feleségek száma, valamint a szívkoszorúér elzáródások száma és súlyossága között. Mindez annak lehet köszönhető, hogy egyszerre több egymástól független háztartás fenntartása megtöbbszörözi az anyagi terheket, és az érzelmi igénybevételt is” – mondta el a tanulmány egyik szerzője, Amin Daula.

Hozzátette: komoly stresszt jelenthet a többnejűségben élő férfiak számára, hogy minden egyes – általában külön házban lévő – háztartást egyenlőként és méltányosan kell kezelniük.

„Arra már eddig is léteztek bizonyítékok, hogy a házas férfiak általában egészségesebbek és tovább élnek, azonban egészen idáig még nem vizsgálták a többnejűségnek a szív- és érrendszerre gyakorolt hatásait” – hangsúlyozta a kutatóorvos.

A többnejűség leginkább Afrika nyugati és északi területén, a Közel-Keleten, valamint Közép- és Délkelet-Ázsiában elterjedt. A tanulmány eredményei szerint leginkább az idősebb és tehetősebb férfiak tartanak egyszerre több feleséget is.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

People tan in the sun while other Parisians bathe in the Trocadero fountain to cool down on June 24, 2019, the first day of the heat wave, when an intense heat wave will hit all of France for a week and create a severe heat wave, potentially warmer than the one in 2003. (Photo by Samuel Boivin/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.