Élet-Stílus

40 ezer extasy tablettát vett be a Mr. A-ként ismert férfi

Kilenc éven keresztül majdnem minden nap a drog hatása alatt volt.

Egy angliai férfi kilenc év alatt összesen 40.000 extasy tablettát juttatott a szervezetébe – írja a Daily Mail (az esetet még 2006-ban dokumentálta a Medical Journal). Az orvosi szaklap szerint ez a valaha dokumentált legsűrűbb és leghosszabb ideig tartó fogyasztása a szernek – a hússzorosa egy 1998-ban publikált, 2000 tablettáról szóló esetnek.

A Mr. A-ként emlegetett férfi 21 éves korában kezdte el szedni a mollyként is ismert partidrogot, melyet az első két évben leginkább bulizáshoz használt. Az angliai férfi eleinte csak hétvégenként vett be nagyjából öt tablettát, majd napi három és félre emelte az adagot, az utolsó időszakban pedig már átlagosan napi 25 tablettát fogyasztott el. Mr. A. esetét 31 éves korában publikálták, miután több bulin teljesen összeomlott és kórházba került, ahol egyre súlyosbodó tünetekről számolt be; mint például alagútlátás, pánikrohamok, depresszió, szorongás, izommerevség, hallucinációk és paranoia.

Dr. Christos Kouimtsidis, a férfit kezelő pszichiáter a lapnak elmondta, hogy páciense még a leszokás után hónapokig a drog hatása alatt állt, annyira sokat juttatott belőle a szervezetébe. Kouimtsidis szerint Mr. A. egy ideig bár szórakozásból élhetett a drogokkal, de egy idő után már csak az elvonási tüneteit próbálhatta enyhíteni vele. Az akkor Surrey-ben élő férfi az MDMA-n túl amfetamint, LSD-t, kokaint és heroint is használt, de 37 éves korában a kutatók elvesztették vele a kapcsolatot, így nincs információjuk arról, hogy páciensük azóta tiszta maradt-e.

Mi az az extasy?

Az extasy egy MDMA, vagyis metiléndioxi-metamfetamin származékot tartalmazó szintetikusan előállított partidrog, amelyhez különböző színes tabletták formájában lehet hozzájutni. A mollyként, de Magyarországon leginkább labda, laszti vagy eki néven ismert szer a bevétele után nagyjából fél órával kezd el hatni, és az agy félelemközpontjára gyakorolt hatása révén néhány órán keresztül csökkenti a szorongást és nagyfokú empátia érzetet ad. Még a 80-as években kezdték el használni pszichoterápiák alatt, de azóta is igazoltan jótékony hatással bír a poszt-traumatikus stressz szindróma kezelésekor. Itthon illegális szernek számít, a feketepiacon terjedő tabletták minősége pedig ellenőrizhetetlen – és gyakran más, hallucinációkat és egyéb kellemetlen mellékhatásokat kiváltó anyagokkal keverik össze. Bár néhány kivételes esettől eltekintve nem okoz függőséget, de a nem ellenőrzött körülmények között való használta akár halálos kimenetelű is lehet.

Ajánlott videó