Élet-Stílus

Feloszlatták a nigériai rendőrség rablás elleni osztagát, mert túl sokat bűnöztek

Elegük lett az embereknek.

Azonnali hatállyal feloszlatta a nigériai rendőrség vezetője a rablás elleni osztagot, miután napok óta tiltakozásokat tartottak az egység brutalitása miatt. A tüntetések azután kezdődtek, hogy nyilvánosságra került egy videó, amelyben a SARS néven (Special Anti-Robbery Squad) ismert osztag állítólagos tagjai agyonlőnek egy férfit. A tiltakozók szerint a rendőrök szombaton is agyonlőttek egy tiltakozót, a rendőrség erre nem reagált – közölte a Reuters.

A rendőrségi közleményben azt írták, a SARS tagjait átcsoportosítják, és egy új stratégiát hoznak létre a fegyveres rablások, emberrablások és más erőszakos bűncselekmények elleni fellépés érdekében. A tiltakozók és emberjogi szervezetek ezekkel a kijelentésekkel eléggé szkeptikusak, mer már eddig is több feloszlatási megreformálási kísérlete volt az osztag, nagyon kevés látható eredménnyel.

Mindegyiket meg kell büntetni

– mondta a lagosi média egy vezetője, Charles Avackaa, akitől 100 ezer nairát (80 ezer forintot) zsaroltak ki az egység tagjai. Szerinte azzal, hogy átcsoportosítják őket, a baj még nem oldódik meg.

Júniusban az Amnesty International esetet közölt, melyekben a SARS rossz bánásmódban részesített, megkínzott, bírósági döntés nélkül kivégzett valakit.

Kiemelt kép: Adekunle Ajayi / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.