Élet-Stílus

Eladnak egy eredeti „Fake Taxit”, de a hátsó ülés alapos takarítást igényel

Nem kell úgy tenni, mintha nem tudná, miért.

Egy ideig kevesebb, mint 350 ezer forintért meg lehetett vásárolni az eBayen egy eredeti Fake Taxit – írta a LADBible. A brit férfimagazin szerda délelőtti cikke szerint a használt járműre 23-an licitáltak, de aztán elszabadult a pokol.

Az Unlilad később már arról számolt be, hogy a licitálók száma már több mint 130, az ár pedig felkúszott 65 900 fontra, azaz több mint 24 millió forintra. Ami nem rossz összeg egy használt taxiért, aminek a leírása szerint nincsen forgalmija, nincsen rajta biztosítás és ki van vonva a forgalomból. Sőt, még azt sem tudják garantálni, hogy mentes a nemi betegségektől.

Azok, akik nem értik, miért olyan érdekes ez a jármű, hogy megőrülnek érte az emberek, valószínűleg azon kevesek közé tartoznak, akik nem néznek pornót az interneten. A Fake Taxi az egyik legismertebb pornós oldal, ami azzal tűnt ki a tömegből, hogy a szex jeleneteket egy áltaxiban forgatják.

A cég vezetője az Uniladnek megerősítette, hogy tényleg ők rakták fel az eBay-re az autót, és az valóban eredeti: az elmúlt két-három évben több mint 200 jelenetet vettek fel benne. Sőt, a jármű volt az első, amiben elkezdték gyártani a filmeket. Az autóhoz még egy eredetiséget bizonyító iratot is adtak.

https://twitter.com/FakeTaxi/status/1100454077731872768

Az autót már nem használták, és az egyik producer házánál állt. A felesége azonban ultimátumot adott neki, és kénytelen volt megválni a járműtől, hogy ne a nejétől kelljen elbúcsúznia.

A vevőnek az eBay-re feltett leírás szerint ajánlott alaposan kitakarítani az autót, hogy „megszabaduljon minden baktériumtól”, és hozzátették, nem vállalnak felelősséget, ha az új tulajdonos esetleg elkapna valamilyen nemi betegséget. „Igazán mocskos” – írták.

Egy járművet a cég egyébként már tavaly decemberben is eladtak, de azt csak filmstúdiók és producerek vásárolhatták meg.

https://twitter.com/FakeTaxi/status/1072820321659564032

Ha valaki most esetleg kedvet kapott volna, és meg szeretné vásárolni a taxit, annak van egy rossz hírünk. E cikk íráskor az eBay-ről már eltűnt az egész aukció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik