Élet-Stílus

Ezért díjat adnak: a hullámvasút eltávolítja a vesekövet

Hülyeségnek tűnhet, de a hullámvasút segíthet azokon, akiknek veseköve van. Egy amerikai kutató kimutatta, hogy akik rázkódnak egy hullámvasúttal, azoknak eltűnnek a vesekövük.

A kutatással nyert az idei igNobel-díjon,  ahol a – legalábbis először – viccesen és értelmetlenül hangzó kutatásokat ismerik el.

Az ötlet, hogy ez így van, David Wartinger, a Michigan State University professzorának egyik páciensétől ered, aki a Disney Worldben jött rá erre. Az egyik veseköve ugyanis kilökődött, miután ment egy kört a Big Thunder Mountain nevű hullámvasúton. Kíváncsivá tette, hogy a szórakozásnak és az egészségének javulása között van-e összefüggés, így ment még pár kört, és ezek közben újabb vesekövekkel lett kevesebb a szervezetében.

Wartinger ezen felbuzdulva szilikonból épített egy modellt, aminek veseköve is volt, és ő is azt tapasztalta, amit a meg nem nevezett páciense, és arra is rájött, hogy ez azért történhetett, mert ezen a hullámvasúton hosszabbak a zuhanások.

De nem csak Wartinger nyert idén. Ebben a megtiszteltetésben részesült egy brit-tanzániai-zimbabwei kutatócsoport, akik arra jöttek rá, hogy az emberi kannibalizmussal bevitt tápanyagérték jóval alacsonyabb, mint „a legtöbb hagyományos étrenddel”.

A közgazdaságtan kategóriájában pedig azok a kutatók nyertek, akik azt vizsgálták, érdemes-e vudubabát bevetni a terrorizáló főnök ellen. Nem.

A kémikusoknál az a kutatás nyert, ami azt vizsgálta, hogy az emberi nyál jó tisztítószer-e a piszkos felületeken. Meglepő, de igen, főleg kerámiák törékeny, festett felületein, illetve aranylemezeken.

A díjátadó ünnepségen, amit a cambridge-i Harvard Egyetemen tartottak, minden díjazottnak egy perce volt köszönetet mondani. A szabályt egy nyolcéves kislánnyal tartatták be, aki – ha lejárt az idő – elkiáltotta magát:

Fejezd be, unatkozom!

Kiemelt kép: WDW via Getty Images/Matt Stroshane, via Metro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik