Élet-Stílus

Nem hagytam magam eltántorítani Bukaresttől, és igazam volt

Orosz R. Zoltán
Orosz R. Zoltán

újságíró. 2018. 07. 15. 15:00

„Minek mennél oda? Nincs ott semmi! Vigyázz magadra, lopnak, kirabolnak! Mocskos egy város az.” Ilyesmiket mondtak az ismerőseim, amikor meséltem nekik, hogy Bukarestbe készülök néhány napra. Még amikor a guglin keresgéltem, hogy mit lesz érdemes megnézni, a Lonely Planet is azt az udvariaskodó fordulatot dobta elém, hogy

Bukarest azért jobb város, mint a híre.

Azt hiszem, életemben először utaztam úgy valahová, hogy nem csak kíváncsiság volt bennem, de egy kis félelem is. Annak ellenére, hogy a barátaimhoz készültem, akik korábban egy budapesti egyetemen tanultak. Igaz, sok mindennel ők sem biztattak: azt mondták, Bukarest nem rossz, sokat fejlődött az elmúlt néhány évben, de Budapest azért sokkal jobb hely.

Emlékek

Amennyire visszaemlékszem a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójára (akkoriban lettem tizenéves), Románia a szegénység, a nyomor szinonimája volt, ahol annyira nehéz az élet, hogy az emberek menekültként szöktek Magyarországra, akik meg odautaztak, élelmiszert próbáltak kicsempészni a rokonaiknak. Aztán a következő évtizedekben a magyarok onnan csempésztek mindent, ami olcsóbb volt, leginkább üzemanyagot, cigarettát, meg tömény alkoholt.

Ehhez képest most, amikor végleg eldőlt, hogy odautazom, Craita arra kért, hogy vigyek neki pár csomag sodorni való dohányt, mert Bukarestben iszonyatosan drága.

Tessék? Az utóbbi időben akkorát fordult a világ, hogy Magyarországról kell dohányt vinni Romániába, mert ott annyival drágább?

Nem egészen. A sima, gyári cigaretta nagyjából ugyanannyiba került, mint itthon, csakhogy a sodrós dohányhoz más logika szerint állnak Romániában, mint itthon, ezért arányaiban sokkal többe kerül. Másfél éve jártam utoljára Erdélyben, így tudom, hogy hiába fejlődik dinamikusan Románia az utóbbi időben, túl mély nyomokat hagytak az országon a rendszerváltás előtti évtizedek.

Ez a helyzet a fővárossal is, azzal a különbséggel, hogy Bukarestben a Ceaușescu-korszakból a megalomán modernizációt idéző emlékek is megmaradtak, másrészt pedig Romániában is két külön dolog a főváros és a vidék.

Decis adagokban mérik a tömény szürrealizmust Erdélyben
Feketetón nem fürdik kiskacsa, és ami azt illeti, tó sincs ott. Van viszont minden évben egy vásár, ami kelet-európai szürrealizmus fanyar, füstös esszenciája.

Majdnem Orient expressz

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem Bukarestet, azt mondanám, összetett. Bár vannak egységes városképet mutató részletei, a legtöbb esetben ez csak illúzió. Mindenütt keveredik benne a régi az újjal, a modern az elavulttal, az ésszerű az őrülettel, a letisztult a bonyolulttal, a rend a káosszal.

Fotó: Orosz R. Zoltán / 24.hu

Nem rajongok a repülésért, amikor csak lehetséges, más közlekedési módot választok, így amikor a munkahelyen megkérdezték tőlem, nincs-e kedvem Bukarestbe utazni, rögtön azt feleltem, persze, de ha lehet, vonattal mennék. A Renault hívott meg Romániába, a Dacia ötvenedik születésnapjára. Az autómárkáról külön cikket írtam, azt ide kattintva olvashatja. Itt, a továbbiakban Bukarestben fogunk egyet csavarogni.

Aki látta már a Gyilkosság az Orient expresszen című Agatha Christie-regényből készült filmek bármelyikét, az el tudja képzelni, miről álmodoztam a hosszú távú vonatozással kapcsolatban.  Túl nagyot nem is csalódtam: a román CFR ha nem is luxushotelt, de egy tisztességes panziót működtet a síneken.

Az út a két főváros között tizenhat óra. Odafelé ez eggyel többnek, visszafelé pedig eggyel kevesebbnek tűnik az időeltolódás miatt.

A menetidőből egy-két órát a schengeni határon belül élő embernek már meglehetősen szokatlan, dupla ellenőrzés jelent.

Engem nem nagyon, de az ukrán útitársakat például alaposan lecsekkolták a magyar és a román rendőrök is. A legkellemetlenebb az egészben, hogy a vonat mindkét irányban akkor ér a határra, amikor normális esetben (vagy már, vagy még) aludtam volna.

Első osztályú hálófülkébe kaptam jegyet, amiben két frissen vetett ágy várt. Rögtön azon kezdtem tűnődni, vajon meg kell-e majd verekedni valakivel az alsóért. Nagyon szorítottam a magányért, különösen miután észrevettem, hogy a kabinhoz saját, külön bejáratú vécé és zuhanyzó tartozik. Egyedül utazhattam, aminek csak annyi hátránya van, hogy az ember hajlamos megfeledkezni magáról. Teszem azt, elmegy zuhanyozni, már csak azért is, hogy kipróbálja, milyen az egy vonaton, és aztán egy szál semmiben lép az ágyra terített ruháiért, miközben a vonat épp megáll egy állomáson, ahol a vonatra várakozók érdeklődve tekintgetnek befelé az ablakon.

Az étkezőkocsi pultja mögött álló ősz férfi steaket és levest ajánlott, de mivel a MÁV-hoz szoktam, voltak szendvicseim, úgyhogy maradtam a sörnél. Egy negyvenöt körüli, hosszú pödört bajszot viselő férfi, anélkül, hogy bármilyen célzást tettem volna erre, rám nézett, és azt mondta, nyugodtan gyújtsak csak rá, úgysem nagyon jár már arra kalauz olyankor. Rajtam kívül néhány román férfi sörözgetett, majd megérkeztek az ukránok, akik nagydarabok voltak és whiskyt rendeltek.

Az jutott eszembe, ha ez valóban a Gyilkosság az Orient expresszen, jó eséllyel én leszek az áldozat, a fura bajszú pincér pedig Poirot.

Szerencsére nyugodtan telt az éjszaka.

A Romanian Railway Company (CFR) workers check tracks at the Gara de Nord railway station in Bucharest on March 8, 2010. Secretary of state for transport Gheorghe Popa said on March 8 that the Romanian railways would cut 10,300 jobs to reduce costs and cope with declining freight and passenger traffic. Cut offs will be done partially by retirements and voluntary departures, but also by layoffs. 
  AFP PHOTO / DANIEL MIHAILESCU / AFP PHOTO / DANIEL MIHAILESCU
Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

Keleti eklektika

Mivel a bukaresti politikusok még nem jöttek rá, hogy érdemes lefeküdni első szóra a taxisoknak, a román fővárosban nem csak egymással, de az Uberrel is versenyeznek az utasokért a fuvarozócégek, így aztán nem lehet az utasok kényelme érdekében drasztikus áremelést végrehajtani. Már a hazafelé tartó vonathoz indultam, amikor rádöbbentem, hogy a metrót meg sem néztem öt nap alatt, annyira evidens volt, hogy ha nem sétálok, akkor kocsit hívok.

Míg Budapest belvárosát egyértelműen a XIX. század és a millennium időszaka határozza meg, addig a román fővároson több korszak nyomai keverednek. A két világháború között Bukarestet a kelet kis Párizsának hívták, amire a taktikus I. Ferdinánd király azzal erősített rá, hogy Napóleonéhoz hasonló diadalívet építtetett, miután országa a győztes felek oldalán fejezte be az első világháborút. Ebben a korszakban épült az art deco stílusú Telefon-palota, a város első modernista, és 1956-ig legmagasabb épülete, amihez mintha egy Batman-képregényből merített volna ihletet a tervező. Rögtön mellette a Novotel hotel épülete, ami a XIX. század közepén épült, első román Nemzeti Színház bejárata egybeépítve egy csupa üveg kockamonstrummal. Ez a hibrid megoldást több helyen bevetették a belvárosban.

Meglepően nagy a családi, kertes házas övezetek aránya a város belső kerületeiben, ahol egyébként néhány percenként van ok a csodálkozásra: az egyik sarkon egy csilivili, szecessziós palota bukkan fel, pár méterrel lejjebb egy kopottas, az Alpok vadászkastélyait idéző épület mellett egy ultramodern, minimalista ház áll, amit valamiért kívülről burkoltak be lambériával. Szemben a reneszánsz stílusú villa akár egy velencei csatornaparton is nézhetné magát a tükröződő vízben. Mindez egyetlen kisebb utcán.

Fotó: Orosz R. Zoltán / 24.hu

Egy ilyen negyedet dózeroltatott porig Ceaușescu, amikor metropoliszt álmodott magának, közepén egy szocreál monstrummal. A munkálatok miatt negyvenezer embert telepítettek ki, és több mint kilencezer épületet romboltak le.

A nép palotája

A parlament épületének méreteiről tényleg csak az tud fogalmat alkotni, aki egyszer mellette áll, aztán megnézi kilométerekről, ahogy a város fölé magasodik. Mihai barátomnak azt javasoltam, járjuk körbe a zárt parkkal körbevett épületszörnyet, de lebeszélt róla, mivel délután kettő volt, 38 fok, a túra pedig legalább másfélórás lett volna. Bár a park és az épület egyes részei látogathatók, én pont egy hétfői napon jártam ott, amikor természetesen zárva volt. Egy közeli park fái alá vonultunk pihenni.

Útközben esett le, mekkora szemfényvesztés a parlament, és a hozzá vezető mini Champs-Élysées, a Bulevardul Unirii (Unió sugárút).

A széles utat masszív, tekintélyt parancsoló házak szegélyezik. Tágas, fákkal övezett sétányok veszik körül a kétszer két sávnyi autóutat, középen egy cserjés-virágos díszcsík nyúlik végig, amiről nyilván nem hiányoznak a szökőkutak. Csakhogy amint átmentünk a nagy házsor túloldalára, egy kisvárosias, kertes házas övezetben találtuk magunkat. A metropoliszrészlet csak hatalmas díszlet, amit ráerőszakoltak a valóságra.

A parlament 1984-ben megkezdett, belülről máig befejezetlen építése valóban nem volt békés. Nem tudni, mennyi a valóságalapja a legendának, amely szerint a csontvázak nem a szekrényekben vannak, hanem a falakban – leginkább azoké, akik a titkos alagutak és szobák építésében vettek részt. Az viszont biztos, hogy a felszín fölött 84 méter magas, alatta 8 emelet mély, összesen 365 ezer négyzetméteres palota építése közben ezrek haltak meg. A kommunista állam jórészt elítélt kényszermunkásokkal és sorkatonákkal dolgoztatott, hogy a lehető legtöbbet spóroljon a költségeken. Az óriási épületnek ma egyharmadát sem használják.

Romania, Bucharest City, Parliament Bldg.
Fotó: Photononstop / AFP

Szürreális látvány, ahogy a romos, omladozó homlokzatú lakóházak közé tűzdelt ortodox templomok mindegyike úgy néz ki, mintha aznap fejeződött volna be a felújításuk. Ráadásul a parlament mellett jelenleg is épül egy akkora katedrális, ami méreteiben méltó a szomszédjához. Ezt az építkezést is rombolással akarták kezdeni: az eredeti tervek szerint egy belvárosi park helyén húzták volna fel a templomot, de a bukarestiek addig tiltakoztak, amíg új helyszínt nem kerestek az illetékesek.

Sínre rakott templomok

Az egyház Ceaușescu uralma sem volt annyira rossz helyzetben, mint gondolnánk. A pártvezér áldását adta például arra, hogy Eugeniu Iordăchescu zseniális, ám költséges módszerével megmentse azokat a történelmi templomokat, amelyek metropoliszdíszlet építésének útjában álltak. A mérnök később azt nyilatkozta, az alapötlet akkor körvonalazódott a fejében, amikor megfigyelt egy pincért, amint egy roskadásig rakott tálcát egyensúlyozott át a tömeg feje felett. Eszébe jutott, hogy ha a feltornyozott poharak nem borulnak le a tálcáról, talán egy épületet is lehetne mozgatni anélkül, hogy összeomlana, ha valahogy alá lehetne tenni egy tálcát.

Nagyjából ezt is csinálták, aztán a „tálcára tett” templomot síneken vontatták arrébb, a már előkészített új alapra. Elsőként a 745 tonnás Schitul Maicilort költöztették el, az eredeti helyétől 245 méterre, 1982-ben. Öt mérnök és húsz munkás öt hónapon át dolgozott a projekten, pedig az épület tényleges mozgatása néhány nap alatt zajlott le. A legnagyobb elköltöztetett épület a 9 ezer tonnás Mihai Voda kolostor volt, ami a különálló harangtornyával együtt 24 méterre vándorolt el az eredeti helyéről.

Iordăchescu és a munkatársai több tucat épületet költöztettek el anélkül, hogy bármelyiknek is baja esett volna. Később bankot, kórházat, és lakóházat is húztak arrébb úgy, hogy lógtak belőlük a közművezetékek.

Sőt, egy alkalommal lakók is voltak a síneken gurított épületben, mert azt hitték, reggel kilencig maradhatnak otthon, a ház viszont már hatkor elindult alattuk.

Fotó: Orosz R. Zoltán / 24.hu

A pusztulásra várva, piros pontosan

A parkból egy söröző felé vettük az irányt. A Manasia Hub régebben rendőrőrs volt, ma civil szervezetek irodái, kocsma, és étterem működnek benne. Mihai megjegyezte, néhány embernek elég fura volt megszokni, hogy oda járnak dolgozni, vagy lazítani, ahol korábban, alkalmanként rendőrök vegzálták őket.

Az erdélyi tapasztalatokból kiindulva arra készültem, hogy legalább az ital olcsóbb lesz, mint Budapesten, de nagyjából hasonló árakkal kell számolni. Hetven forintért váltottam lejt, aztán egy sörért átlagosan hét-nyolc lejt fizettem, egy pohár borért nyolc-kilencet, egy kávéért öt-hatot, egy egyszerű vacsora megvolt húsz-harminc között, de ebédmenüt már akár húsz alatt lehet találni. A legkülönfélébb éttermektől, bároktól és üzletektől hemzsegő, óvárosi turistanegyed ennél valamivel drágább, de szinte mindenütt vannak akciók, boldog órák.

Útban odafelé néhány házon piros pontokat fedezek fel. Mihai elmagyarázza, azokat az épületeket jelölik így, amelyek nem fogják átvészelni a következő, erősebb földrengést. Bukarest alatt nagyjából negyven évente mozdul meg a föld, az utolsó súlyosabb eset pedig 1977 tavaszán történt, vagyis a következő katasztrófa nemhogy a küszöbön van, hanem már alapos késésben. A piros pontos figyelmeztetés nagyjából az összes felkészülés, ami várostól és az államtól telik. Annak ellenére, hogy a megjelölt házak nagy része műemlék. Pesszimistább prognózisok szerint ha mostanában következne be egy akkora földrengés, mint az 1977-es, az egész óváros összedőlne.

Az épületekre nem igaz az „ami nem öl meg, megerősít” elv. Még akkor sem, ha a város egészére igen.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.