Ebből adódóan pedig sokan úgy gondolják, hogy a tél mindig hideg, a nyár pedig szükségszerűen meleg, az éjszakák és a nappalok meg egyenlő arányban, felváltva követik egymást. Pedig aki tanult földrajzot, márpedig a legtöbben tanultunk, az tudja, hogy ez koránt sincs így.
Északon például vannak olyan települések, ahol télen kénytelenek elbúcsúzni a természetes napfénytől, méghozzá nem is kevés időre. Az alaszkai Barrow lakosai pénteken fogják utoljára látni a napot, legközelebb majd csak január 22-én lesz náluk természetes fény, addig
Barrow a földrajzi helyzete miatt (mindössze 1300 mérföldre vannak az Északi-sarktól) kerül nagyjából félévente abba különleges helyzetbe, hogy egy-egy napszak közel két hónapon keresztül tart náluk. A mostani időszakkal ellentétben nyáron a folytonos napfényből lehetett elege a helyieknek, miután a nap éjszakánként nem bukott a horizont alá, hanem végigkísérve annak vonalát, reggel elindult egy újabb teljes útra.
A helyi beszámolók szerint a “téli éjszakába merülő’ kisváros ilyenkor nagyjából hat órásak a nappalok, ekkor van némi félhomály, majd ismét jön a teljes sötétség. A mostani hosszú éjszakát különlegessé teszi az is, hogy jelenleg tényleg, a szó szoros értelmében utoljára kel majd fel a nap Barrowban, mivel a kisvárost december 1-től átkeresztelik Utqiagvik-re, az őslakosok tiszteletére.
