Az utóbbi időben elözönlötte az internetet a raklapbútorok tömkelege, óriási divat lett belőle, nincs olyan hét, hogy ne akadna az ember torkán valahol egy cikk, újabb 25 raklapbútor címmel.
Ez raklapból van:
De vajon tényleg ennyire jó alapanyag a raklap, hogy mindenféle bútort lehet belőle építeni házilag, könnyedén, és főleg olcsón?
Nézzük először az árakat.
A raklapokat fenyő, vagy nyárfa deszkákból készítik. Egy raklap átlagosan 23-25kg, a műszárított fenyő fűrészáruból egy m3 nagyjából 500kg-ot nyom, a nyárfa valamivel könnyebb, abból körülbelül 450kg egy m3. Tehát átlagosan számolva egy köbméter vegyes fenyő és nyárfa anyagból szűken kijön 19-20db raklap. A szabvány EURO raklap újonnan átlagosan 3300 forintba kerül darabonként, ha használt, megszürkült is megteszi, mert ráérünk csiszolni őket, akkor megkaphatjuk 2000 forint körül is. 19db raklapot véve 62.700 forintot fogunk elkölteni új raklapokra, használtból megússzuk 38.000-ből is. Ennyiért vettünk egy köbméter szárított, szélezett fenyő és nyárfa deszkát vegyesen. Meg egy marha nagy halom szöget, de arra csak később ébredünk rá. Amikor már rég késő lesz.
A műszárított és szélezett fenyő fűrészáru átlagos ára mostanában 62-65ezer forint körül mozog köbméterenknént, legyen az deszka, palló vagy gerenda, a nyárfa sem különbözik tőle, azt is hasonló legfeljebb 1-2ezer forinttal magasabb áron vehetjük meg. Hoppá, ha új raklapokkal számolunk, akkor nem is jövünk ki jobban, szinte forintra ugyanott vagyunk, ha a fűrésztelepen megvesszük a deszkákat. Ha öreg, használt raklapokat veszünk, akkor spóroltunk egy kicsit.
Ez viszont nem raklapból készült:
Vegyük akkor a másik közkeletű állítást, miszerint házilag, könnyedén, stílusosan. És a hajam még mindig tart.
A raklapokat arra tervezik és építik, hogy rájuk pakoljanak alsó hangon 1.2 tonnát, de némely iparágban gond nélkül megpakolják akár 2-3 tonna áruval is, azután minden finomkodást mellőzve a targoncások egymásra rakják őket, a raklapvilla hegyével megtámasztva tologatják a teherautók platóján, vagy épp úgy húzkodják ki a kamionról a megrakott palettát, hogy az egyik végén épp csak megemelik. Fáradnak is rendesen, hát még a silányabb, de legalább olcsóbb egyutas raklapok.
A lényeg, hogy a jó raklap rendkívül masszívan össze van szerelve. A gyárban belelődöznek két marék szeget, és a lábak fatuskóit pedig speciális, bordás szegekkel rögzítik. Kezdik már sejteni, hogy min fog megdőlni a “könnyedén” menüpont?
Volt itthon pár raklap, amik a téli tüzelő fabrikettből maradtak meg, egy részükből már komposztáló készült a kertben. Ahhoz kellett még pár darab léc, nekiálltam szétkapni egyet, megmutatom, mekkora meló is az, pedig ennek az egyik széle már elég korhadt volt.
Szükség lesz hozzá néhány szerszámra, egy-két harapófogó, kalapács, és természetesen munkáskesztyű, hogy ne rojtos kézzel fejezzük be a feladatot. Erről a raklapról már régebben eltávolították a talpakat, és a bordás szegeket elkalapálták oldalra hajlítva. Először ezeket vesszük kezelésbe, a harapófogóval visszahajlítjuk őket függőlegesre, odafigyelve, hogy ne legyen túl girbegurba, mert úgy nehezebb lesz kiütni őket a fából. Ha mindet kiegyengettük, akkor vissza tudjuk ütni, hogy a túloldalon a fejüket megfoghassuk a harapófogóval. Ezeket elég gyorsan ki tudjuk húzkodni, bár új raklapoknál meg fogunk vele küzdeni, ott még nem ilyen rozsdásak, sokkal jobban ragaszkodnak a fához.
Eddig könnyen ment, most jön a neheze, amivel csak úgy repülni fog az idő. A raklap felső deszkáit a talpdeszkákhoz mindenhol két-két szeggel rögzítik, tehát deszkánként hat darabbal. Természetesen ezeket is szögbelövő géppel csinálják, a szegek fejei mélyen belesüllyednek a deszka felületébe, esély sincs rá, hogy felülről fogóval kihúzzuk, ráadásul az alul kibúvó hegyüket is alaposan visszaütik oldalra hajlítva, szépen belesimítva őket a deszkába. Ne is álmodjunk arról, hogy majd egy csavarhúzóval vagy pajszerral lefeszegetjük a talpdeszkáról a felső léceket, annak a vége csak eltört deszka lesz, amivel legfeljebb begyújtani tudunk.
Elő is lehet venni két-három különféle dórnit, azaz kiütő csapot. Kell egy hegyes, jól jön egyik-másik szeghez egy lapos vágó, és végül fog kelleni egy egyszerű henger formájú is. Megfordítjuk a raklapot, és árgus szemekkel keresni kezdjük a szegek hegyét. A hegyes kiütővel szépen alászúrunk, és kicsit kiemeljük a fából. Mindegyiket. Sok lesz belőle. Amelyik mélyebben van, ahhoz fog kelleni a lapos vágó. Végül, ha minddel megvagyunk, a hengeres végűvel oldalról meg tudjuk őket kalapálni, hogy teljesen függőlegesen álljon a végük. Akkor aztán a hegyükre ráütve a túloldalon kicsit végre ki fognak jönni a deszkából.
A raklapot visszafordítva már csak annyi a dolgunk, hogy a harapófogóval az összes szeget kihúzkodjuk a fából.
Végeredményül elértük, hogy lett néhány fenyő deszkánk, ami tele van lyukkal, egy marék rozsdás szegünk, amivel csak a gond lesz, és el is ment rá 3-4 óránk. Ráadásul még csak olcsóbb se volt, mintha megvettük volna a szélezett fenyő deszkát a fűrésztelepen.
Az egész tükrében kissé szkeptikus vagyok a raklapbútorokkal, illetve pontosabban fogalmazva határozottan elválaszthatók az ötletgarmadából azok a bútorok, amik valóban raklapokból készültek, és azok, amik valójában sohasem láttak palettát egy darabot sem, hanem egyszerű fenyő gyalult vagy gyalulatlan fűrészáruból készítették őket ügyes hobbisták.
Ez raklapból készült:
Egész könnyű különválasztani őket. Ha olyan bútorokat látnak fotón, ahol konkrét raklapok vannak letéve, esetleg megcsiszolva, lefestve, azok valóban raklapbútorok. Ami fotón olyan dolgokat látnak, amik nagyon hangulatosak, öreg, esetleg megszürkült felületű deszkákból állnak, na mostantól fogva mérget vehetnek rá, hogy azok nem raklapokból készültek. Nincs az a bolond hobbista, aki ekkora szívást bevállal néhány deszka megszerzéséért, miközben ugyanazt az alapanyagot fillérre ugyanannyiért megveheti a telepen 5 perc alatt.
Ez viszont sosem látott raklapot:
Önök se álljanak neki raklapokat szétszedni, és azt az időt, amit erre áldoznának, töltsék inkább a családjukkal, miután bevásároltak deszkából a legközelebbi fatelepen.
