Több apró részlet szerencsétlen alakulása mellett játékvezetői tévedések és szakmai hibák (Czibor Zoltán a jobb, Tóth Mihály a pedig bal oldalon kezdett, majd a kapitány utasítására a szünet után helyet cserélt két játékos) vezettek a kudarchoz, amely egy csodás korszaknak, egyszersmind az Aranycsapat ragyogásának is végét vetett.
A szövetségi kapitány öt, általa „meglepő véletlennek” nevezett tényezőt sorolt fel az Örömök és csalódások című, 1981-es könyvében, aminek része van lehetett a fájdalmas kudarcban. Sebes Gusztáv szerint a svájci és a nemzetközi média tevékenysége, vagy a mérkőzés előtti éjszakán közvetlenül a magyarok szálláshelye előtt tartott fúvóskoncert éppúgy megzavarhatta a játékosokat, mint az angol bíró kijelölése, a meccsnap reggelén eleredt eső, továbbá az, hogy a válogatottunk csak nehezen jutott be az arénába.
A mieinknek egyébként valóban a tolakodó tömegen kellett átverekedniük magukat, mire bejutottak Wankdorf Stadionba. Az egyik rendőr szurkolónak nézte Sebes Gusztávot, s puskatussal hátba vágta. A baljós előjelek ellenére biztosnak tűnt a mieink győzelme.
A megmagyarázhatatlan vereség okai
Olyannyira, hogy a svájci magyar nagykövetség fogadást szervezett a győztesek tiszteletére, és a meghívókat egy nappal a mérkőzés előtt, szombaton postázták ki, Magyarországon pedig már összeállt az ünnepélyes fogadtatás terve. A berni csapás (a németek számára berni csoda…) óta csaknem eltelt 56 évben sokan sokféleképpen próbálták kinyomozni a vereség okait. Szóba került, hogy a németek vadonatúj stoplikkal készültek, hogy doppingoltak, hogy a csoportmeccshez (8:3 – ide) képest teljesen más csapattal álltak fel a döntőben, hogy hat (!) helyen is változott az összeállításuk.
Évtizedekkel később Ottmar Walter és Grosics Gyula a meccs helyszínén emlékezett (MTI/EPA)
Nyilván kevéssé játszott szerepet az eredmény alakulásában, de ettől még tény: csak vasárnap, a meccs napján derült ki, hogy a sérüléséből felépült Puskás Ferenc helyet kap a csapatban, mint ahogy azok is, akik péntek éjszaka mulatoztak. Hogy kik volt azok, sohasem derült ki, persze a magyar csapatnak akkor is nyernie kellett volna, ha nem négy és fél (az egyikük ugyanis meggondolta magát, s később visszatért a hotelbe), hanem az egész csapat az asztala alá issza magát a július 4-i mérkőzés előtt…
Ling bosszút állt?
Annak viszont már döntő szerepe volt a vereségben, hogy 2:3-nál Puskás szabályos gólját nem adta meg az angol William Ling játékvezető. Grosics Gyula erről úgy vélekedik: „Két eset lehetséges, de mindegyik csak feltételezés. Az az egyik, hogy a sorsdöntő esetnél tudatosan ítélt úgy, ahogy ítélt; a másik, hogy tudat alatt fordult meg a fejében a 6:3 és 7:1, de hajlok rá, befolyásolta a döntéseit…” Ahhoz persze már sem Lingnek, sem partjelzőjének, a walesi Benjamin Griffithsnek nem volt „köze”, hogy a kapufa többször is kisegítette a németeket, Tóth Mihály pedig nagy helyzetben rontott. Talán kevesen tudják, hogy a döntetlen esetén a meccset megismételték volna kedden, és nem létezik, hogy a magyar csapat még egyszer kikapott volna a németektől.
„Az a mérkőzés előre megíratott a sors könyvében” – emlékezett vissza a 3:2-es vereséggel zárult döntőre később Kocsis Sándor. Buzánszky Jenő pedig az FN.hu munkatársainak mesélte el néhány évvel ezelőtt, hogy rémálmai vannak az elveszített világbajnoki döntő miatt, de Grosics sem tudta túltenni magát a kudarcon. A kapus elmondása szerint a csapatból mindenki máshogy élte meg pályafutása legnagyobb kudarcát. Ő elsírta magát, nem akart emberek előtt mutatkozni, és mások is magukban roskadtak, ugyanakkor „akadt olyan is, akinek a viselkedésén egy órával a kudarc után már nem lehetett észrevenni, hogy pályafutása legszomorúbb kilencen percén van túl.”
Nem volt éppen baráti a fogadtatás
Magyarországon a csalódott szurkolók az utcára vonultak Budapesten, és az emberek dühe később átcsapott politikai tüntetésbe, éjjel 11-kor tudták csak szétoszlatni a tömeget. Elterjedt, hogy Tóth Mihály azért került a csapatba, mert Sebes veje, holott a szövetségi kapitány lánya akkor még csak 11 éves volt. Sebes Gusztáv akkor szembesült igazából azzal, hogy milyen érzelmeket váltott ki itthon a kudarc, amikor a hazaérkezés után, Tatán Piros László belügyminiszter felé fordult, és halkan azt mondta: „Ne félj, mert megvédtük és megvédjük a lakást.” A csapat Hegyeshalomról a tatai edzőtáborba utazott, amelyet hermetikusan lezártak, a rendre az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) ügyelt, és a játékosok csak valamikor éjfél körül, személykocsikkal térhettek haza otthonaikba.
A tatai vacsorán Rákosi Mátyás is részt vett, és arról biztosította a válogatott tagjait, hogy a vereségnek nem lesznek következményei. Egyesek ekkor ijedtek meg igazán.
Nyerniük kellett volna…
„Később az utcán megkérdezték, igaz-e, hogy ötven Mercedesért adtuk el a meccset? Meg ki tudja, hány traktorért. Egyszerűen reménytelennek láttam a magyarázkodást, mert úgy gondoltam, úgy se fogadják el” – állította interjúkötetében Grosics Gyula, akinek 56 év távlatából is fáj az elveszített döntő. Számára (is) máig feldolgozhatatlan, megemészthetetlen, hogy az a csapat, amely számtalan emlékezetes diadalt aratott, és korának legjobb együttese volt, éppen legfontosabb mérkőzését veszítette el…”
1954-es vb, döntő, 1954. július 4.:
Nyugat-Németország – Magyarország 3:2 (2:2)
Bern, Wankdorf Stadion, 60 000 néző, v.: Ling (angol)
Gól: Morlock (10.), Rahn (19., 84.), illetve Puskás (6.), Czibor (8.)
NSZK: Turek – Posipal, Kohlmeyer, Eckel, Liebrich, Mai, Rahn, Morlock, F. Walter, O. Walter, Schäfer
Magyarország: Grosics – Buzánszky, Lantos, Bozsik, Lóránt, Zakariás, Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M.
