Élet-Stílus

Luc Besson nem hibázott

admin
admin

2009. 03. 20. 15:00

Elrabolva

Működik a régi recept, a tetszésünket elnyerő – vagy valamilyen módon szimpatikussá tett – főhős a saját igazsága érdekében rendet tesz (szűkebben vagy tágabban értelmezett világában), még ha ez az elemi törvények áthágásával is jár. Ezt tette hajdanán Charles Bronson a Bosszúvágy-sorozatban, de – példának okáért – Arnold Schwarzenegger is a Kommandó című filmjében. A recept működik, mert zsigeri. Hiszen melyik apa (szülő) ne ölne, rombolna és tombolna a gyermeke életéért? Különösképpen, ha ehhez a szakmai előélete is adott.

Elrabolva

Elrabolva

Luc Besson (és Az ötödik elem óta állandó írótársa, Robert Mark Kamen) mostani átiratában a Bryan Mills nevű valahai CIA-ügynök már visszavonult (örök irodalmi-filmes toposz: a polgári létbe önként száműzetést vállaló, de erre alkalmatlan szuperember előhívattatik az ekeszarva mellől) és sajnálatos módon elvált (ismételnénk: a polgári létre alkalmatlan). Minden vágya, hogy Kaliforniában élő lánya, a tizenhét éves Kim közelében lehessen. Az ám! Egy kiruccanás alkalmával a lányt és barátnőjét Párizsban emberkereskedők rabolják el. Apa repülőgépre száll, régi módszerei szerint nyomoz és vallat, leradírozza a fél francia fővárost – hiszen a gyermekért semmi sem drága.

A toposzokra, közhelyekre épülő film meglepő módon igen jól működik, ami elsősorban nem Bessonék érdeme, hanem a rendezőnek, a korábbi látványos akciómozit, a B13 – A bűnös negyedet jegyző Pierre Morelnek és a főszereplő Liam Neesonnak köszönhető. Határozottan érdemes rászánni a másfél órát.

Elrabolva

színes, feliratos, francia akciófilm, 93 perc, 2008, rendező: Pierre Morel, szereplők: Liam Neeson, Maggie Grace, Famke Janssen, Xander Berkeley, Katie Cassidy, Holly Valance, forgalmazó: SPI International Magyarország Kft.,
honlap

Apaföld

Elkoptatott vállalkozás Nagy Viktor Oszkár (egyébként a jubileumi magyar mustrán a külföldi filmkritikusok Gene Moskowitz-díjával kitüntetett) filmje. Sajátos telemakhia (ami az Odüsszeia nyitórésze, amikor is apját, Odüsszeuszt keresi a fiú, Télemakhosz), ismert hangulatokkal, ismert látványokkal. Ráadásul az egész a sokkal ütősebb, egyénibb és jobban sikerült Kamondi Zoltán filmjében, a Kísértések címűben, amiben történetesen az apát ugyancsak Derzsi János alakította. Tegyük hozzá: itt is, ott is nagyszerűen.

Apaföld

Apaföld

Történik tehát, hogy egy apa – az apa – frissiben szabadul a rácsok mögül, és feltett elhatározása, hogy újonnan kezdett élete mentes lesz minden törvényszegéstől. Pláne, hogy fia is van (Ravasz Tamás), aki számára – ugyebár – a férfiúi tisztességet örökíteni kell. A férfi egy darab földet vásárol, hogy azon szőlőt telepítsen.

Nagy filmje színészi jelenlétében erős. A játszók azok, akik a sablonos képeken, szövegeken átsegítenek, és játékuk az, ami miatt feltámadhat bennünk az érdeklődés az apa és a fiú sorsa iránt. (Igen, olcsó szóvicc: de hiányzik innen a szentlélek, amitől ez a mozi igazán ható alkotás lehetett volna.)

Apaföld

színes, magyar dráma, 85 perc, 2008, rendező: Nagy Viktor Oszkár, szereplők: Derzsi János, Ravasz Tamás, Nagy Andrea, Znamenák István, Bicskey Lukács, Babcsán Bence, forgalmazó: Mozinet Kft.,
honlap

Tintaszív

A brit Iain Softley rendező vitte vászonra a sikeres német fantasyregény-írónő, Cornelia Funke Tinta-trilógiájának első részét (Tintenhertz). A könyvkötő-antikvárius vissza akarja kapni szeretett feleségét, Resát, merthogy a férfi „varázsszavú”, azaz ha fennhangon felolvas egy könyvből, az valósággá válik. Ám mivel egyensúly szabályozza a képzelet és a realitás világát, ha onnan áttoppan egy szereplő, innen szintén elnyelődik valaki. Így veszett nyoma anno Resának, s így rekedt nálunk a mesebeli Porkéz is – de így tör minden világok uralmára a gaz Kaprikornusz is.

Tintaszív

Tintaszív

Miközben Mo – és kislánya, Meggie, valamint nénikéje, a titokzatos Elino – az egykori „elnyelő” könyvet, a Tintaszívet kutatja, meg kell küzdeniük a gonosszal és teremtményeivel.

Az írott szó ebben az esetben is maradandóbbra, értékesebbre sikerült, mint a látott világ, ebben persze óriási szereppel bírt a magyar fordító, Tandori Dezső. A hazánkban korábban Bűvölet címmel már napvilágot látott Funke-mű Softley minden vizuális erőfeszítése és csínja dacára nem képes azt a mélységet és bájt hozni, amit a regény. Be kell lássuk, nem ez a fantasy-film fogja megváltani a kétségbeesett felnőttséget.

Tintaszív

színes, feliratos, német–angol–amerikai fantasy, 106 perc, 2008, rendező: Iain Softley, szereplők: Brendan Fraser, Eliza Bennett, Andy Serkis, Paul Bettany, Helen Mirren, Jim Broadbent, Sienna Guillory, Rafi Gavron, forgalmazó: InterCom Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Zrt.,
honlap

Vak szerelmek

A cseh Helena Třešriková író-rendező egyedülálló dokumentumfilmes vállalkozása (amikor is huszonhat éven keresztül követte figyelemmel és kameráival kiválasztott alanya, „hősnője”, Marcela sorsát), a Marcela februári magyar premierjét követően itt egy újabb északi szomszédi dokumentumfilmes nagyszerűség, a szlovák Juraj Lehotský Cannes-i különdíjas Vak szerelmek című alkotása. Arról, hogyan szeretnek, élnek a vakok és a gyengén látók. Négy ember – Peter, Miro, Zuzanna és Elena -, négy különböző, ám nyilvánvalóan mégis azonosságot mutató történeten keresztül mutatja be ezt az érzékeny témát.

Vak szerelmek

Vak szerelmek

Lehotský elbeszéli ezeknek az embereknek a sztoriját, majd egy tulajdonképpeni ötödikben – megnyugtatóan – lezárja azokat, és levonja a tanulságokat. Amik között az a legfőbb, hogy a vakok nem feltétlenül (vagyis: nem) élnek szegényebb, visszafogottabb életet, mert a látható világ szépségei észrevehetetlenek maradnak a számukra (tulajdonképpen nem is maradnak azok), hiszen más érzékelési területek, a hangok, a tapintás kapcsán viszont lényegesen jobban kifejlődtek az érzékeik.

Összességében tehát ki- és elmondható: azok a vakok és gyengén látók, akik felvállalják másságukat, abszolút teljes és boldog életet élhetnek. És még bölcs életszeretetük, finom humoruk is van.

Vak szerelmek

színes, feliratos, szlovák dokumentumfilm, 77 perc, 2007, rendező: Juraj Lehotský, szereplők: Miro Daniel, Monika Brabcová, Peter Kolesár, Elena Szarasová, forgalmazó: Cirko Film – Másképp Alapítvány,
honlap

Kétely

Ha Gárdos Péternek több pénze lett volna, valószínűleg ilyen kiállású mozit forgatott volna Kosztolányi Dezső novellájából (Tréfa). John Patrick Shanley rendező-forgatókönyvíró Kételye 1964-be visz, amikor is a világi élet beleszerelmesedett, vagy kezdett belepistulni a szabadság lehetőségébe, az individuum korlátlanságába – ám a zárt, egyházi élet éppen ellenkezőleg működött (ugyebár: hatás, ellenhatás).

Kétely

Kétely

A New York-i (bronxi) Saint Nicholas iskolában a vibráló egyéniségű, karizmatikus és szimpatikus Flynn atya szeretne kicsit változtatni az intézmény túlságosan szigorú szokásain, szabályain, amelyeket már réges-régen állított fel a vaskezű igazgatónő, Aloysius Beauvier nővér, aki egyes egyedül a félelem és a regulák erejében bízik. A politikai változások szele eléri ezt a közösséget is, és az iskola a falai közé fogadja az első fekete diákot, Donald Millert. Amikor a reménytelien ártatlan James nővér megosztja az igazgatónővel észrevételét, miszerint Flynn atya túlságosan bensőséges érdeklődést mutat Miller iránt, az igazgatónő személyes keresztes hadjáratba kezd a pap ellen azzal a céllal, hogy eltüntesse őt az iskolából. Bár bizonyítékkal nem rendelkezik, a főnővér a hite szerint száll szembe az atyával.

Homoszexualitás, pedofília, papi abúzus – lehetséges-e egyáltalán úgy készíteni ezekről a fogalmakról-jelenségekről filmet, hogy ne elfogultan, már eleve kétkedve váltsunk rá jegyet? Lehet-e nem lehangolóan, nem klisészerű módon, őszintén beszélni (filmezni) minderről? Azt kell válaszoljuk: igen – ha megfelelő kezek dolgoznak rajta. A film és a saját darabját mozgóképesítő rendező, John Patrick Shanley legnagyobb erénye, hogy nem ítélkezik és nem foglal állást. Nem kiáltja ki kapásból bűnösnek a papot, esendő emberként és nem valamiféle torz személyiségként ábrázolja. Ugyanígy nem mond ítéletet Aloysius nővér felett sem, aki minden bizonyíték nélkül, ám igaznak vélt meggyőződéstől vezérelve keresztes hadjáratot indít az atya ellen. S talán ez az erény a film legnagyobb gyengesége is egyben: a néző valójában ugyanis egyikükkel sem tud azonosulni, egyik szereplő sem kerül közel a szívéhez-lelkéhez.

Az eddig igen változatos életművű Shanley – a forgatókönyvírói Oscart kapott Holdkórosok című vígjáték után olyan filmeket írt, mint a Szorul a hurok, a Joe és a vulkán, az Életben maradtak, a Kongó és az Élőben Bagdadból – arra azonban különösképpen büszke lehet, hogy egyedülállóan szikrázó tehetségű szereplőgárdát hozott össze a filmjében. Tudják, ez az a mozi, amiben minden főszereplő, fontosabb karakter Golden Globe- és/vagy Oscar-jelölést kapott.

Kétely

színes, feliratos, amerikai dráma, 104 perc, 2008, rendező: John Patrick Shanley, szereplők: Meryl Streep, Philip Seymour Hoffman, Amy Adams, Viola Davis, Lloyd Clay Brown, Joseph Foster, Bridget Megan Clark, Michael Roukis, forgalmazó: Fórum Hungary Filmforgalmazó Kft.,
honlap

Spirit – A sikító város

Akárhogyan is, a Spirit – A sikító város a kultikus képregényes Frank Miller első rendezése, még ha a Sin City kapcsán 2005-ben Robert Rodriguez már adott a számára egy direktori creditet a stáblistán (mert hiszen annyira övé is volt ez a film; tényleg). Leszögezthetjük, ez a mozi nem a Sin City, még ha ugyan a kiállásában és a kiállításában ahhoz erősen hasonlatos képregényfilm is. (Szerintünk bizony hiányzott a rodriguezi tudás és tapasztalat.) Miller másik megfilmesített, kultikus tiszteletnek örvendő rajzolt füzetét, a spártaiak és a perzsák i. e. 480-ban vívott thermopülai csatájáról szóló 300-at szintén nem éri fel a Spirit – A sikító város. Rossznak, pláne nézhetetlennek persze egyáltalán nem mondanánk, csak nem tudjuk úgy és annyira komolyan venni, mint a két másik említett filmet.

Spirit - A sikító város

Spirit – A sikító város

A történet azon alapul, hogy – a rövid ismertető szerint – „az igazi hősök megszületnek, meggyilkolják őket – aztán újra megszületnek”. Vagyis hogy tulajdonképpen ez esik meg Dennyvel is, akit még kezdő rendőrként ölnek meg, majd visszatér Szellemként, és tovább folytatja a megkezdett harcot a Central City nevű fantáziaváros sötét erői ellen. Legfőbb ellensége Octopus – aki arról vált híressé, hogy mindenkit megöl, aki látta az igazi arcát –, aki nem kisebb tervet forgat a fejében, minthogy az egész várost eltörli a föld színéről. Szellemnek kell szembeszállnia vele, feltéve, ha túléli egy gyönyörű nő halálos csábítását.

A neo-noir és modern képregénymozi határvidékén egyensúlyozó Miller-film látványvilágában jelentős és hatásos, a színészek (a hölgyek különösképpen) szépek (és végzetesen vonzóak), igaz, az inkább komikus, mintsem ijesztő, amikor Jackson nácinak öltözik. Ez a film leginkább Miller egy korai forgatókönyvírói munkájához illeszkedik. A Robotzsaru 3-hoz. Lesz jobb. És ebben biztosak vagyunk.

Spirit – A sikító város

fekete-fehér, feliratos, amerikai akciófilm, 108 perc, 2009, rendező: Frank Miller, szereplők: Gabriel Macht, Samuel L. Jackson, Scarlett Johansson, Eva Mendes, Sarah Paulson, Jaime King, forgalmazó: Budapest Film,
honlap

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.