Török vendégmunkásként vagy a Bild című bulvárlap álruhás szerkesztőjeként Európa-szerte ismerik a nevét. Húsz évig mégsem volt ilyen „bevetésen”, aztán tavaly egy call-centerben, az idén pedig egy nagyüzemi pékségben szerzett tapasztalatait vette fel rejtett kamerával. Relevánsnak érzi most is két évtizeddel ezelőtti módszereit és megközelítését?
Számomra is elképesztő, de nagyon is releváns. Egyáltalán nem számoltam ilyen nagy nyilvánossággal és hatással. Láttam, hogy minderre szükség van, mert az elmúlt években egyre-másra veszítjük el a szociáldemokrácia által elért vívmányokat. Viszont meglepett, hogy milyen folyamatokat indítok be a munkámmal. Komolyan mondom, ez egy csoda. Távolról sem számoltam vele, hogy a Die Zeit című hetilap címlapsztorit csinál az írásomból, vagy hogy Ausgebeutet (Kizsákmányolva) fejléccel jelenik meg.
Fotó: Kardos Zsuzsa
Azt mondja, hogy a szociáldemokrácia egyes vívmányai elvesznek. Melyek ezek?
GÜNTER WALLRAFF
– 66 éves, a nyugat-németországi Burscheidben született.
– Első ipari riportjai az 1960-as években jelentek meg szakszervezeti lapokban. Az álruhás tényfeltárás műfajban 1969-ben debütált, amikor is megjelent 13 uner¬wünschte Reportagen (13 nemkívánatos riport) című könyve, amelyben leírta, mit élt át, midőn például alkoholistának, illetve csavargónak adta ki magát, majd pedig beállt dolgozni egy vegyi üzembe.
– Hírnevét 1973-ben publikált Ihr da oben, wir da unten (Önök ott fent, mi itt lent) című könyve alapozta meg. Következő nagy dobása a Bild-Zeitung című bulvárlapról írt leleplező könyv, a Die Aufmacher (A nyitósztori) volt, majd jött 1985-ben a talán legismertebb kötet, a Ganz unten (Legalul). Utóbbi azt mutatta be, milyen megaláztatásokat kellett kiállnia, amíg török vendégmunkásként dolgozott több németországi nagyvállalatnál.
– Több pert is indítottak ellene, mondván, a módszerei sértik a magánszférát, illetve írásaiban üzleti titkokat fed fel, de a bíróság minden esetben törvényesnek ismerte el a tevékenységét.
Az üzemeken belül a munkavállalók jogai egyre inkább marginalizálódnak. A szakszervezeti tanácsok alapítása ma már nem egyértelmű, még akkor sem, ha a nagyüzemekben jobb a helyzet, mint a kisebb helyeken. Az embereket, akik szervezkednek, kiszorítják. Betegség esetén sokakat elbocsátanak. Vannak ügyvédi irodák, amelyek azzal foglalkoznak, hogy hogyan lehet olyanokat is elküldeni, akiknek a törvény értelmében biztos helyük kellene, hogy legyen. Ezek a jelenségek szaporodnak, és lassan általánossá válnak.
Mi ennek a folyamatnak Ön szerint a kiváltó oka?
Nem a globalizáció tehet róla. A cégek mindenből a legtöbbet akarják kipréselni. Például ott, ahova legutóbb beépültem, a nyilvánosság nyomására 25 százalékos béremelést kaptunk, és még így is marad profit a cégnél. Ez egész egyszerűen kapzsiság. Korábban a munkásmozgalom erősebb volt, és nagyobb volt a társadalmi támogatottsága is. Az szokták mondani, hogy az üzleti világban a verseny gerjeszti a fejlődést. Lehet azonban, hogy korábban a társadalmi rendszerek konkurenciájának, azaz a szocializmus európai jelenlétének igenis jótékony hatása volt a kapitalizmusra.
A civil szféra fejlődésével, a különböző nyomásgyakorló szervezetek kialakulásával, gondolja, hogy az újságíróknak még mindig érdemes az Ön módszereit alkalmazniuk? Nem végzik el ezt a feladatot a civilek vagy a szakszervezetek?
Csakhogy minden, ami nagy szervezetekben történik, annak a veszélynek van kitéve, hogy bürokratizálódik. Ez akár a Greenpeace vagy más hasonló szervezetek esetében is előfordulhat. A szakszervezeteknek Németországban pedig új impulzusokra van szükségük. Nélkülük semmi sem fog menni, ők az alapjai mindennek. Jelenleg csökken a tagságuk, és állandó védekezésben vannak ahelyett, hogy offenzívek lennének. Nem képesek igazi társadalomformáló erőként fellépni, és ez aggasztó.
A német baloldal egy része az előző kancellár, Gerhard Schröder kormányát teszi felelőssé a szakszervezetek meggyengüléséért. Egyetért ezzel az állásponttal?
Schröder számomra a szociáldemokrácia sírásója. Amit csinált az elrettenti a fiatalokat közügyektől, mert jó példa arra az általánosításra, hogy minden politikus megvásárolható. Pedig ez nem igaz. Schröder viszont a tőke számára szépen megágyazott a kormányzása közben, utána pedig hajlandó volt évi 600 ezer euróért eladni magát a Gazpromnak.
Van olyan politikai erő, amelyet hitelesnek tart és támogat?
Változó, hogy kire szavazok. Korábban a Zöldekkel szimpatizáltam, rájuk is szavaztam. Volt, hogy az SPD-hez is közel álltam, de az a párt jelenleg szinte nem is létezik. Schröder csődbe vitte őket. A Die Linke baloldali párttal kapcsolatban nincs egyértelmű álláspontom. Az elnöküket, Oskar Lafontaine-t ismerem még abból az időből, amikor Saarbrücken polgármestere volt. Akkoriban szociális kérdésékben nagyon sok mindent tett. Mára nekem túlságosan a látszatra utazó politikus. Ameddig ez a párt 10 százalék alatt szerepel, addig jogosnak érzem az eredményüket, azon felül nem.
Ha ennyire kritikus, ésszeretne változatni, soha nem gondolt arra, hogy beszálljon a politikába?
Nem. Függővé tenném magam, pártkényszerből olyan dolgokat is támogatnom kellene, amelyekkel nem értek egyet. A pártbéli vitákat én nem a belépésemmel mozdítom előre, hanem az újságírói tevékenységemmel. Kétszer is kaptam ilyen ajánlatot, de azt, hogy kitől, nem fogom elárulni.
Az első riportjai negyven évvel ezelőtt jelentek meg. Azóta nem nevelt ki utódot maga mellé, még mindig egyedül dolgozik. Miért?
Rossz tanár vagyok, nem igazán tudok rendszerezni. Egyedüli gyerek voltam, magányos harcos lettem. Néha tartottam előadásokat újságíró iskolákban Németországban, de mostanában nem nagyon hívnak. Ám mindenkit csak biztatni tudok, dolgozzon a módszeremmel, sokkal több ilyen riportra volna szükség. Nekem pedig van elég ötletem és lehetőségem, nem lenne muszáj mindig a legnehezebb munkákat végeznem a gyárakban. Megkönnyebbülés volna, ha ezt valaki átvenné tőlem. Szerintem túl kevesen végeznek az enyémhez hasonló munkát. Igaz, ha csinálják, nagyon oda kell figyelniük. Ezzel a módszerrel ugyanis könnyű visszaélni. Nem szabad, hogy öncélúvá váljon, vagy átlépjen erkölcsi, etikai határokat. Semmi keresnivalója nincsen az erősebb kezében a gyengébbel szemben, vagy ott, ahol a magánélet szférája kezdődik.
Hasonlónak látja az amerikai dokumentumfilmes, Michael Moore munkáját a sajátjához? Nem találja úgy, hogy mindketten manipulatívak?
Nagyon is frissítőnek találom, amit csinál, és imponál, hogy a mozikon keresztül ilyen mértékben tudott alternatív nyilvánosságot teremteni az Egyesül Államokban. Hogy manipulatív-e? Sok mindent kihagy a filmjeiből, de még mindig sokkal közelebb áll a valósághoz, mint mások. Rám viszont ez egyáltalán nem vonatkozik. A dokumentumfilm-készítés mindig kiemelést jelent, de nem manipulációt. És mindenekelőtt: minden bemutatott tényt bizonyítani kell tudni.
A munkájából és módszeréből fakadóan számtalan pere volt. Mikor zárta le az utolsót?
A Die Welt azzal vádolt meg, hogy Stasi ügynök voltam. Őket én pereltem be, és két évvel ezelőtt született meg a jogerős ítélet. Egyértelműen megnyertem a pert a lap ellen, és a bíróság kimondta, hogy nem nevezhetnek besúgónak. Sok energiámba, időmbe és az idegeimbe került. Könnyen lehet, hogy éppen ez is volt a céljuk, amikor ilyet írtak rólam.
Azért azt lehet mondani, hogy olyan személyiség, aki keresi a bajt.
Már kipróbáltam a bungee jumpingot is. A feleségem próbált is visszatartani a dologtól. A szédüléstől alig tudtam hazamenni. Ám a feleségeim mindig nagyon önállóak és erősek voltak, így aztán az ilyen kalandjaimat is jól viselték.
Soha nem fél, hogy munka közben lebukik?
Dehogynem, ez a legnagyobb félelmem. Még rémálmaim is szoktak lenni.
