Az első világháborút követően Csehszlovákia folytatta a cseh hagyományokat, sőt az 1934-es világbajnokságon először lepte meg az elitet: Románia és Svájc legyőzése után ugyanis Nejedly mesterhármasával a németeket búcsúztatták, majd a játékvezető által is segített olaszok ellen csak hosszabbításban bukták el a döntőt. Az akkori csehszlovák aranycsapatban a gólkirály (5 találat) Oldrich Nejedly mellett olyan klasszisok szerepeltek, mint a két Frantisek, a kapusposzton a világ akkori egyik legjobbjának számító Planicka, avagy a középpályán uralkodó Svoboda, nem mellesleg a cseh (és csehszlovák) válogatott gólcsúcsát 2005-ig tartó Antonín Puc.
A világbajnokságokon a magyarokhoz hasonlóan két elbukott döntőt felmutató Csehszlovákia azonban az Európa-bajnokságokon rendre kimagaslóan futballozott, sőt, kijelenthető: a kontinensviadalok egyik legjobbja. A Josef Masopust nevével fémjelzett második nagy generáció az 1934-es mellé egy újabb világbajnoki ezüstérmet szerzett 1962-ben, de két évvel korábban, az első Európa-bajnokságon sem vallott szégyent.
A marseille-i elődöntőben a szovjetektől sima hármast kapó csehek a harmadik helyért a házigazda franciákkal mérkőztek a Vélodrome stadionban, és nem kis meglepetésre Bubník és Pavlovic találatával 2-0-ra legyőzték a csalódott gallokat.
A kontinens legjobbjai
A csúcson töltött évek után a csehszlovák futball némi visszaesést tapasztalt, hisz a válogatott tizennégy esztendő alatt mindössze egy nagy tornára kvalifikálta magát – az 1970-es mexikói világbajnokságon azonban északi szomszédjaink mindhárom csoportmeccsüket elbukták, így a brazilok, az angolok és a románok mögött végezve kiestek a 3. csoportból.
A 76-ban aranyérmes cseh válogatott tagjai (empics)
1976-ban azonban az alapos vérátömlesztésen átesett társaság a csehszlovák labdarúgás legnagyobb sikerével rukkolt elő. Nem volt könnyű dolguk. A rövidpasszos, kiismerhetetlen középpályás játékkal a labdarúgás egyik újítását szolgáltató csehszlovákok ugyanis a jugoszláviai négyes tornán a vb-döntős hollandokkal kerültek szembe a döntőért vívott találkozón, és vívták ki a továbbjutást úgy, hogy a mérkőzésen csak ők találtak a kapuba: Anton Ondrus a 19. percben szerzett vezetést, a 77. percben viszont a csapatkapitány öngólt vétett. A hosszabbításban Zdenek Nehoda és Frantisek Vesely betalált, az aranymeccsen így a vb- és Eb-címvédő NSZK következett.
A németek az ellenfeleikhez hasonlóan túlóráztak az elődöntőben, a házigazdák ellen 0-2-ről felkapaszkodva végül 4-2-re győztek Dieter Müller hármasának köszönhetően. A döntőben hasonló volt a koreográfia, Jan Svehlik és Karol Dobiás góljaival már a 25. percben 2-0-ra vezettek a csehszlovákok, Müller azonban a 28. percben szépített, a meccs hajrájában pedig Bernd Hölzenbein egy fejessel egyenlített. Végül büntetők döntöttek. Az első három párból Masny és Bonhof, Nehoda és Flohe, valamint Ondrus és Bongartz sem hibázott, ám Jurkemik tizenegyese után Uli Hoeness rontott, s így Antonin Panenkán volt a sor. A középpályás csibészes mozdulattal az elmozduló Sepp Maier helyére ívelte a labdát, s ezzel eldöntötte a párharcot. A torna csapatába három csehszlovák, a főhős Panenkán kívül Ondrus és Nehoda is bekerült, míg a döntőben szereplő Viktor – Pivarník, Ondrus, Capkovic, Gögh – Dobiás (Vesely, 94.), Móder, Panenka, Masny – Svehlík (Jurkemik, 79,), Nehoda tizenegyből ketten, Gögh Kálmán és Móder József némi vigaszt jelentettek a tornáról ezúttal is lemaradó magyaroknak.
Négy évvel később a jugoszláviai hősökre épülő csapat – a belgrádi estén aranyat kivívók közül Ondrus, Jurkemik, Gögh, Panenka, Nehoda és Masny is stabil csapattag volt – csak megközelíteni tudta az eredményt. A csoportmeccsek során az NSZK revansot vett (1-0), így a második helyen végző csehszlovákok a bronzéremért mérkőztek az olaszokkal. Nápolyban Jurkemik és Graziani gólváltása után ismét büntetőkre került sor, s az idegek harca ismét csehszlovák „védjegynek” bizonyult: 8-8-as (!) állásnál Collovati vétett, Barmos nem, így újabb érem került a szövetség vitrinjébe.
Az utoljára az 1982-es spanyolországi világbajnokságon szereplő, a csoportmeccsek során búcsúzó érmes generáció után következők kevés sikerrel vidították az elkényeztetett csehszlovák szurkolókat, hisz 1990-ig távol maradtak a nagy versenyektől. Nem úgy az olaszországi világbajnokságon, ahol a Kubik, Skuhravy és Chovanec által vezérelt Csehszlovákia a negyeddöntőig remekelt, a későbbi világbajnok NSZK azonban verejtékes mérkőzésen legyőzte a Moravcik kiállítása miatt a hajrára kilátástalan helyzetbe kerülő Jozef Venglos vezette csapatot.
A szakadás sem vetette vissza a cseheket
Csehszlovákia szétesése után a csehek folytatták a szép hagyományokat, s az 1996-os angliai Európa-bajnokságon ismét megvillantották tudásukat. A sokadik, németek elleni Eb-mérkőzésen ugyan vereséggel nyitottak, ám a 0-2 után hatalmas meglepetésre 2-1-re verték a torna nagy esélyeseként jegyzett vb-ezüstérmes olaszokat. Nedved már a 4. percben vezetést szerzett, míg Chiesa egyenlítő találatára még az első félidőben az élete talán legjobb játékát nyújtó Bejbl válaszolt – a második játékrészt az olaszok hiába támadták végig. Az oroszok elleni 3-3 pedig azt jelentette, hogy a veretlen németek mellett a csehek lépnek a negyeddöntőbe.
Ahol folytatódott a cseh csoda. Az addig kimagaslóan futballozó portugálokat ugyanis Poborsky „Panenka-módra” megtréfálta – sőt, a szélső még nagyobb bravúrt hajtott végre azzal, hogy futtából emelte át Vitor Baiát. Az elődöntőben a 0-0 a franciák ellen azt jelentette, hogy büntetők, nota bene cseh siker következik – és úgy lett (5-5 után Pedros lövését védte Kouba, míg Kadlec továbblőtte övéit). A londoni fináléban ismét a németek következtek, s bár cseh szempontból jól indult a találkozó – Berger tizenhatoson kívüli esését Pierluigi Pairetto ugyan befújta, ám a hajrában a Schollt váltó Bierhoff kétszer is betalált, így a két korábbi Eb-győztes közül a harmadik aranyukat szerző németek örülhettek a végén.
Bár a csapat egyben maradt, az 1998-as és 2002-es világbajnokság így is elúszott, míg a Belgiumban és Hollandiában rendezett Európa-bajnokságon a csehek éppúgy levitézlettek, mint a címvédő németek: a csoportmeccsek után csomagolhattak. 2004-ben azonban ismét a korábban oly sokszor megcsodált csapatjátékuk szerzett híveket labdarúgásuknak, ám 1996-tal ellentétben a szerencse ezúttal nem pártolta őket. Bár a német–cseh párharcok újabb felvonását ők nyerték, s a hollandok elleni 3-2-es győzelmük a torna legmagasabb színvonalú csatáján született, a nyolc között a portói Dragao-stadionban a dánokat Koller és a gólkirály Baros jóvoltából sima 3-0-val elintéző csehek sem tudták feltörni a görög falanxot: Otto Rehhagel fiai áthatolhatatlan falat húztak a tizenhatosuk elé, remek védőik ugyanakkor nemegyszer csatlakoztak a támadásokhoz. Így történt a hosszabbítás első félidejének végén is, amikor Dellasz betalált, döntőbe juttatva csapatát.
A 2006-os világbajnokság nem úgy alakult, ahogy a csehek eltervezték. Az amerikaiak könnyed „elkedvetlenítése” után ugyanis kikaptak a tornán ellenük legjobb játékát mutató ghánaiaktól, s az olaszok ellen a csereként beálló Materazzi fejese, illetve Polák korai kiállítása megpecsételte a sorsukat – Inzaghi hajrában elért találata már nem osztott-szorzott. Az Eb-selejtezőkön azonban ismét magára talált a cseh „ulica”, s bár Prágában a németek nyertek, a visszavágón Nedvedék egy csinos 3-0-val „belerondítottak” szomszédjaik addig makulátlan mérlegébe.
