Élet-Stílus

Tuti könyvek karácsonyra

A karácsonyi ajándékok között hagyományosan a könyv az egyik legnépszerűbb. Tudják ezt a kiadók is, el is árasztják a boltokat az új köteteikkel. Csak győzzünk belőlük válogatni! A FigyelőNet megpróbált szemezgetni a kínálatból.

Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története

Gyurgyák János arra tesz kísérletet, hogy a magyar nemzeteszme történetét egységes keretbe foglalja és egységes metodika alapján elemezze. Alapkoncepciója, hogy a magyar nemzeteszme széthullása nem elsődlegesen Trianon következménye volt, a bomlás már a századforduló körüli időkben elkezdődött. A 19. század húszas-negyvenes éveiben kialakult liberális nemzetkoncepció, valamint a kiegyezés körül megszilárduló magyar politikai nemzeteszme (amely, bár korántsem volt egységes, mégis belső kohézióval rendelkezett) a századforduló Magyarországán darabjaira hullott. A 20. század elején radikálisan eltérő nemzetkoncepciók jelentek meg (szociáldemokrácia, polgári radikalizmus), amelyek alapjaiban tagadták a liberális magyar nemzetkoncepció egészét. A trianoni tragédia után ez a szétesés tovább folytatódott, s bár történtek kísérletek az egységes magyar nemzeteszme helyreállítására, a folyamat alapvetően kudarccal végződött. A mű megközelítése eredendően történeti, de egyúttal olyan problémát elemez, amely ma is élő és aktuális. Nevezetesen: mi az oka a magyar nemzetet immár egy-két évszázada megosztó törésvonalaknak (kuruc-labanc, kiegyezéspárti-függetlenségi, népi-urbánus, fideszes-balliberális).

Az emberiség krónikája

Ez volt a krónikasorozat első és legnépszerűbb könyve. Első megjelenésekor még kuriózumnak számított lehengerlő mérete és színes, képes kivitelezése, tördelése. Most újra kiadták, igazi karácsonyi ajándék a történelem után érdeklődő családtagoknak. A nagy és súlyos könyv az emberiség történelmének átfogó története Kr.e. 3000-től 2006. december 31-ig szóban, képben, térképekkel. A nagyobb történelmi korszakokról 30 tanulmány ad hírt kétoldalas világ-és régiós térképekkel. Nem könnyű az áttekintése a kötetnek, de végül a több mint 1000 cikkből összefüggő egésszé áll össze a világtörténet.

A XX. század magyar beszédei


Tuti könyvek karácsonyra 1

Egy másik megközelítést választott Vajda Barnabás, aki Magyarország múlt századi történelmét több mint száz fontos beszédén keresztül vezeti végig. (A könyv előzménye a 20. század világtörténelmének sorsfordító beszédeinek gyűjteménye.) Többek között Tisza, Horty, Kun Béla, Nagy Imre, Rákosi, Kádár, a rendszerváltás utáni időkből Orbán, Antall, Göncz monológjait gyűjtötte a szerkesztő egybe. De nem csak politikusok, hanem Márai, Kodály, Esterházy vagy Szent-Györgyi Albert gondolatai is segítenek a 20. század magyar történéseit megérteni. A szakmai hitelesség mellett nagyon fontosnak tartották a szerkesztők, hogy a rövid kommentárral ellátott beszédek érdekesek és olvasóbarátak legyenek.

Angela Lambert: Eva Braun elsüllyedt élete


Tuti könyvek karácsonyra 2

Még mindig maradva a család történelemkedvelő tagjainál, de ezúttal a női történeteket kedvelő nagymamák, sógornők is szóba jöhetnek. Az anyai ágon német származású angol újságíró, Angela Lambert példás kutatómunka után elemzi Hitler párjának – a bukás előtti pillanattól feleségének – Eva Braunnak az élettörténetét. A Harmadik Birodalom idején nemcsak a német közemberek nem ismerték a nevét, hanem a náci vezérkar sok tagja sem volt tisztában a Führer udvartartásában betöltött szerepével, és a brit titkosszolgálat állítólag még 1944 júniusában is Hitler egyik titkárnőjének hitte – részben a híresen jól működő náci cenzúra miatt, részben azért, mert Hitler maga is gondosan óvta a csak a népének élő vezér imázsát. Hitler szexuális életéről megoszlanak a vélemények, Angela Lambert azt feltételezi, hogy Hitler normális szexuális életet élt. (Bár feltűnő, hogy környezetében feltűnően sok nő követett el, illetve kísérelt meg öngyilkosságot.)

Révai Gábor: Beszélgetések nem csak gyerekekről Ranscburg Jenővel és Vekerdy Tamással

S Hitler magánéletével máris benne vagyunk a pszichológia rejtelemibe. A hetekben jelent meg egy beszélgetőkönyv a két legismertebb magyar gyermekpszichológussal, Beszélgetések nem csak gyerekekről címmel. A letehetetlen kötetben a két „médiasztár” tudós mesél a mindenki életét meghatározó gyerekkor sajátosságairól, valamint a saját életéről és világszemléletéről. Révai Gábor e könyvvel a beszélgetés műfaját próbálja visszacsempészni mai világunkba, amikor két ember „csak úgy” mesél, anekdotázik. A könyv három fejezetből áll. Az első részben elvileg az életüket mesélik el a főszereplők, a másodikban a munkájuk fókuszában álló témát, a gyerekek sajátságos világát, ezt a minden ember egész élet meghatározó életkort mutatják be, a harmadikban pedig a világszemléletüket világítják meg, és a jövőről meditálnak. Szülőknek, pedagógusoknak kötelező olvasmány.

Szabó Magda gyerekkönyvei


Tuti könyvek karácsonyra 3

A közelmúltban elhunyt Szabó Magad életében, életművében különleges helyet foglalt el a mese, nemzedékek nőttek fel a meseregényein, a Tündér Lalán, a Sziget-kéken, vagy a verses mesén, a Bárány Boldizsáron. Tanári élményit, tapasztalatait írta meg a Mondják meg Zsófikának című regényébe, ami finom lélektani megfigyelésekkel mutatja be a tanár-gyerek-szülő háromszög viszonyrendszerét. E négy könyv újrakiadásával indult az Európa kiadó Szabó Magda ifjúsági- és gyermekkönyv-sorozata. Gyerekeknek, szülőknek kiváló karácsonyi ajándék, bármelyik kötet.

Varró Dani: Szívdesszert

A Szívdesszert a szerelem modernkori krónikája, amit az alcím is előre sejtet: “kis 21. századi temegén”. Az ironikus, könnyed, komoly, és egyben megrázó költemények végigjárják a szerelem mélységeit és magasságait. A költő sms- illetve e-mail formában játszik képverseiben. Jónás Tamás a kötet fülszövegén olvasható ajánlójában ezekkel a szavakkal jellemzi Varró Dániel verseit: “Régóta nem látott, gondtalan játékkal megkomponált képversek, és szimpatikus önkényességgel megbontott sorok és szabályok. Ha nő lennék, azt szeretném, ha Varró Dani szerelmes lenne belém”. Es esetben például ilyen sms-eket kaphatna a hősszerelemes:
„hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker
nem áll rendelkezésre több csak 160 karakter”

A magyar filmtörténet képeskönyve


Tuti könyvek karácsonyra 4

A család filmőrült és bölcsész tagjait például ezzel a reprezentatív összeállítással lephetjük meg, amely a magyar film történetén kalauzol végig sokszínű kép- és szövegtartalamaival. (Lehet, hogy vizuálisan elsőre furán nézne ki a karácsonyfa alatt a borítón látható Mephisto, de ettől ne riadjunk meg a könyv kiválasztásakor.) Az illusztris kiadvány bemutatja az egyes történeti korszakokat, a játék- és dokumentumfilm, valamint az animáció tematikai és stílusvariációit, a tendenciákat és a műveket, a filmek főbb alkotóit, a filmgyártás műhelyeit, a vetített képek világának intézményrendszerét, a filmforgalmazás változásait, az infrastruktúra felépítését. Korabeli plakátok, ritkaságszámba menő werk- és jelenetfotók, díszlet- és jelmeztervek, jellegzetes illusztrációk kapnak helyet az albumban. A szövegeket forrásértékű kiadványokból, könyvekből, tanulmányokból, kritikákból válogattuk. Szerepel az antológiában számos kevéssé ismert gyűjteményi anyag, kéziratrészlet, relikvia. A magyar film barátai megismerhetik az egyes fejezetekből a múlt és jelen mozikultúráját.

Dínom-dánom – Vigasságok a magyar filmen


Tuti könyvek karácsonyra 5

A könyvnek Gabriel Garcia Marqueztől vették a mottóját: „Az irodalom és a konyha szoros kapcsolatban áll, faljuk a jó regényt, szomjazzuk a verseket, ennivaló, innivaló, mondanivaló.” Ezt mi is jól tudjuk Krúdytól, Móricztól, Máraitól. És persze a film ugyanígy. (Ezt mondjuk Huszáriktól, Fábry Zoltántól, Jancsótól, Makktól, Bódy Gábortól tudhatjuk jól.) Ahogy Vámos Miklós kérdezi: „Mit csinálnak a leggyakrabban a filmvásznon? Esznek. Isznak. Szerelmeznek…” A szép képeskönyv a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjteményből szemezgette ki a legemlékezetesebb filmvászonra került lakomákat, vigasságokat. A kötet lapozgatása közben kiderül, mennyire a zsigereinkben van, ahogy Bessenyei, Jávor mulatni tudott, ahogy Latinovits Szindbádként húslevest eszik, ahogy a Tizedes meg a többiekben lakomáznak Sinkovitsék.

Pernye András: A jazz

Amikor e könyv első kiadása 40 éve megjelent, az is jelentőséget kapott, hogy a dzsesszt Pernye András művészetnek nevezte. A 60-as évekbeli közvélekedést egy mára anekdotává vált kijelentéssel illusztrálja az előszóban Dés László: Veres Péter író azt javasolta Pernyének, hogy a dzsesszel való foglalatosság helyett inkább “nézegesse a parasztlányok ringó farát”. Szóval, ha van jazzkedvelő a családban, itt egy alapmű, amit nyugodt szívvel megvehetünk neki karácsonyra (is). Pernye András könyve ugyanis az 1964-es első kiadása óta hiányzik a zenei könyvek kínálatából. A műfaj történetét a kezdetektől a bebop és a modern jazz korszakáig tárgyaló munka a közönség, a szakma számára is nélkülözhetetlen, hiszen Pernyénél a közérthető stílus tudományos igényességgel párosul. A kötetet számos kottapélda és közel harminc fotó illusztrálja.

Salman Rushdie: Sálimár bohóc


Tuti könyvek karácsonyra 6

Az Angliában élő, indiai születésű író magyarul most megjelent könyvének címszereplője egy titokzatos kasmíri sofőr, Sálimár bohóc. Sálimár fényes nappal megkéseli az amerikai terrorizmusellenes harc főnökét, India nevű lánya házának küszöbén. Mindenki politikai gyilkosságra gyanakszik, pedig egészen másról van szó. Hármuk életét egy végzetes szerelem története kapcsolja össze, ami Kasmírba nyúlik vissza, a gyümölcsösök és méhesek, a hegyek és tavak, a zöld szemű nők és gyilkos férfiak e földi paradicsomába, amely az indiai-pakisztáni viszály nyomán tűnik szinte örökre elveszettnek.

Parti Nagy Lajos – Banga Ferenc: A vak murmutér

Parti Nagy Lajos múzsája ezúttal egy vak murmutér. Segítségével – valamint Banga Ferenc zseniális közreműködésével és kétszáz rajzával – az író arra keresi a választ, hogy miként írható le a Föld az elemek szintjén, azaz a föld, a víz, a tűz és a levegő hogyan hatja át a mindenséget. Az író szerint olykor nem haszontalan elmolyozgatni a földgolyóbis körül, gurigázni, sártekézni vele, megérteni a szavak pontos jelentését, már ha egyáltalán létezik olyan. A “négy elemi szócikk” elolvasása után az olvasó bátran állíthatja: immár többet tud azokról a teremtő és fenntartó folyamatokról, valamint a nyelvben rejlő lehetőségekről, amelyek mentén akár teljes pompájában leírható és megismerhető a világ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik