A FigyelőNet informátorai cáfolták azt az értesülést, hogy őszre lesz új kormányszóvivő. Demcsák Zsuzsa helyét akkor töltik be, ha lesz alkalmas jelentkező, ám nem kritérium, hogy nő legyen, vagy tévés tapasztalattal rendelkezzen. Jelenleg tízen vannak versenyben.
Rehabilitációs járadékot vezet be a kormány 2008-tól a rokkantsági nyugdíjrendszer átalakításának keretében – jelentette be a szociális és munkaügyi miniszter a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.
A demográfusok egybehangzó véleménye szerint 2050-re kilencmillió lakosa lesz Magyarországnak, de még ehhez is migráció szükséges – közölte Tóth Pál Péter szociológus-demográfus.
Alkalmasnak találta Fodor Gábort a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) vezetésére az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága, amelynek több ellenzéki képviselője is támogatta a jelöltet a testület szerdai ülésén. Így május hetedikén, két hét múlva hétfőn teheti le az esküjét.
A Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint nincs csúszás a kormányzati negyed végső határidejét illetően. A módosított pályázati kiírásra ismét komoly nemzetközi érdeklődés mutatkozik, ezért jelentős számú pályázat várható.
Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a törvényi előírások ellenére a több-biztosítós modell bevezetése esetén a szegények kiszorulnak az egészségügyi ellátórendszerből – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
Tovább nőtt a kancellária által megbízott tanácsadók köre, s vele együtt újabb tízmilliók vándorolnak a közpénzekből magánzsebekbe – írja a Magyar Nemzet.
Nem költözik az új kormányzati negyedbe a Miniszterelnöki Hivatal. A kormányfő az Országgyűlés közelében marad. A 2009-re tervezett átadás már most késésben van - írja a Népszabadság.
A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön dönt a szakiskolák összevonása nyomán felszabadult épületek hasznosításáról és az intézményeknek juttatandó plusztámogatásokról is. A költözködésre 200, végkielégítésekre 770 milliót szán a főváros. Összesen 619 álláshely szűnik meg, ám ebből sok jelenleg is betöltetlen.
A Sümeg és Nyirád községek között található bányató alatt lévő régi bányavágatokban mintegy 35-40 ezer köbméternyi víz tűnt el. A történtek óta nem találnak egy embert, aki a feltételezések szerint a tónál horgászott, amikor a meder beszakadt.
A Külügyminisztérium közlése szerint nemrég lezárult a dokumentumot megalapozó szakértői munka első szakasza. Április közepéig 45 szakmai résztanulmány készült el, és ezt követően lezajlott azok vitája is.
Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) határozatát, amellyel elutasította az ingyen sörrel kapcsolatos népszavazási kezdeményezést.
A törvény szerint sem a terhesgondozásért, sem a szülésért nem kell fizetni a kismamának június 30-ig - adott tájékoztatást az Egészségügyi Minisztérium.
A Fidesz hamarosan törvényjavaslatban kezdeményezi egy önálló, parlamenti felügyelet alatt álló nemzeti egészségbiztosító létrehozását – mondta sajtótájékoztatóján Mikola István, az egészségügyi bizottság fideszes alelnöke.
Jelentős átalakuláson, szerkezetváltáson megy keresztül a fővárosi önkormányzat gazdálkodása, intézményeinek működése, köztük az egészségügyi és az oktatási szféra intézményei is - jelentette ki Demszky Gábor.
Elvesztette a gyülekezési joggal kapcsolatos szakértői állásfoglalások nyilvánossága érdekében a miniszterelnök ellen indított pert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Fővárosi Bíróságon kedden. A tárgyaláson kiderült: Tölgyessy-bizottság nem is létezett.