BuBi lesz a neve a tervek szerint 2011 nyarán induló fővárosi bringakölcsönző hálózatnak - jelentette be Gyarmati Zoltán, a Parking Kft. ügyvezető igazgatója.
Gyurcsány Ferenc szerint jól tette Orbán Viktor miniszterelnök, hogy elment Bakuba, és kár arra szót vesztegetni, hogy bérelt géppel ment, mert ha ez volt a legértelmesebb és leghatékonyabb módja az út megszervezésének, akkor így kellett megszervezni.
"Totálisan megdöbbentem" - mondta Bene László volt országos rendőrfőkapitány a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság pénteki ülésén arról, mit érzett, amikor értesült a Magyar Televízió székházánál történtekről.
Egy ház fala állított meg egy autóbuszt Felsőzsolcán péntek reggel, az utasok nem sérültek meg. A sofőr vélhetően infarktust kapott vezetés közben, ezért történt a baleset.
Budapestre érkezik pénteken a XIV. dalai láma. Tendzin Gyaco tanításokat tart, átveszi Budapest díszpolgári címét, képviselőkkel találkozik és beszédet mond az Országházban.
Tucatnyi szakdiplomata esett el korábban elnyert állásától, miután az új kormány különösebb indok nélkül megtagadta a kiutazásukat; az érintettek ezért perre mennek - írta a Népszabadság.