Belföld

Fegyveres rangereket a nemzeti parkokba?

Fegyveres rangerekkel védené a nemzeti parkokat Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára - írta a Népszabadság.

A lapnak adott interjúban Illés Zoltán azt mondta: a napokban egyeztet a belügyminiszterrel, hogy rendészeti képzést kapó, fegyveres, hatósági emberekből álló ranger szolgálatot hozzanak létre, amelynek tagjai valóban képesek lesznek megvédeni a természeti értékeket, és megakadályozni a természetkárosító bűncselekményeket. Százfős testület esetén tíz-tíz ranger juthat minden nemzeti parkba, ezzel már érzékelhető védelmet lehet biztosítani.

Az államtitkár elmondása szerint nem kizárt, hogy még ebben a ciklusban létrehozzák a Zempléni Nemzeti Parkot, erre két-három éves távlatban nyílhat lehetőség.

A személyzeti kérdésekről szólva elmondta: csak olyan vezetők maradhatnak a posztjukon, akik nem azért követik az utasításait, mert muszáj, hanem azért, mert egyetértenek azzal a stratégiával, amit meghirdetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik