Belföld

Staudt önmagának és pártjának is ellentmond

A Jobbik főpolgármester-jelöltje ma már engedné a gárdafelvonulásokat, kedden még másképp nyilatkozott.

Fricskának nevezte azt a törvényjavaslatot Staudt Gábor, amelyet nemrég a Jobbik nyújtott be a parlamentnek, és börtönnel sújtaná a cigánybűnözés tagadóit. A Jobbik főpolgármester-jelöltje szerint elfogadhatatlan, hogy valaki a véleménye miatt rács mögé kerüljön.

Az FN.hu-nak adott interjújában a politikus kifejti: a cigánybűnözés kriminológiai kategória, és ha ezt kimondjuk, nem az összes bűnelkövetőre gondolunk. Saját bevallása szerint több roma származású szavazótól is kapott ajánlószelvényt, akik tökéletesen tisztában vannak vele, hogy miről van szó. „Igenis léteznek a cigány elkövetőkre jellemző bűnelkövetési formák. És ez ellen valamilyen formában tenni kell” – tette hozzá. Staudt ezzel együtt leszögezi: a bűnözésnek nincsen színe, az elkövetők ellen objektív mérce alapján kell fellépni.

A főpolgármester-jelölt, egy korábbi nyilatkozatának ellentmondva közölte, hogy a melegfelvonulást tiltaná, a gárdafelvonulásokat pedig engedélyezné a fővárosban. A politikus szerint előbbieken a közszemérmet sértő, míg utóbbiakon semmilyen bűncselekmény sem zajlik. Staudt az FN.hu kérdésére, miszerint az nem kettős mérce-e, hogy a Jobbik a melegeket nem, a gárdistákat pedig hagyná vonulni, megerősítette: fenntartja véleményét.

Kedden az Indexnek adott interjújában Staudt még azt nyilatkozta: mindenre, így a gárdafelvonulásra is vonatkozna a tiltás, mert eddig kettős mérce érvényesült ezekkel kapcsolatban. „Én azt mondom, húzzunk egy vonalat. Vagy vonulhasson mindenki, aki betartja a normákat, vagy ne vonuljon senki. Mivel eddig a nemzeti oldalhoz köthető rendezvényeket sorra betiltották, ezért így kívánok tiszta vizet önteni a pohárba” – mondta akkor a Jobbik főpolgármester-jelöltje.

AJÁNLOTT LINK:

Staudt Gábor: A gazt ki kell gyomlálni (FN.hu)
Anyai ágon igazi kuruc vidékről származom (Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik