A hallgatóság Budaházy György vádlottat éltette és a bírót szidalmazta a budapesti Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt indult büntetőper keddi tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Hetvenmilliárd forinttal csökkentik az önkormányzatok támogatását, ugyanakkor a távhő áfakulcsát ötszázalékosra csökkentik - tartalmazzák a költségvetéshez benyújtott módosító indítványok, amelyeket kedden fogadott el az Országgyűlés. Amit az ország most véghez visz, más országoknak is meg kell majd tenniük - véli Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár.
Grosics Gyula visszautasítja a Budapest díszpolgára címet, amelyet a Fővárosi Önkormányzat adományozott volna az Aranycsapat egykori kapusának november 17-én, a város napján.
Török Gábor politológus szerint, ha a Fidesz országos támogatottsága 55 százalék körül lesz a választásokon, szinte biztosan megszerzi a kétharmados többséget Orbán Viktor pártja.
Meghaladhatja a 100 millió forintot az az összeg, amelyet a BKV a munkaügyi bíróságon követel vissza 31, többségében vezető beosztásban foglalkoztatott, az elmúlt években közös megegyezéssel távozott egykori dolgozójától – értesült a Népszava.
Egy vagy két tantárgyból letett emelt szintű érettségi vizsgához kötné a diplomát adó felsőoktatási képzésben való részvételt a közoktatási törvény 29 szocialista képviselő által javasolt módosítása - jelentette be Tatai-Tóth András (MSZP) hétfőn.
Elképzelhető, hogy mégsem szűnik meg a Sláger Rádió. A tulajdonos ugyanis, ahogy ígérte, hétfőn megtámadta a bíróságon az ORTT döntését. Médiajogászok szerint elképzelhető, hogy ha gyors a bíróság, akár fordulat is lehet az ügyben.
Tűz ütött ki a fővárosban, a XI. kerületi Fehérvári út egyik tízemeletes panelépületében hétfő este. A lakókat a tűzoltók kimenekítették, ám egy asszonyon már nem tudtak segíteni - tudta meg az MTI.
Nemsokára használhatják a segélyezettek a szociális kártyát Monokon. A polgármester bizakodó: a kártyákra átutalt pénzt ugyanis nem lehet italra, cigarettára vagy játékgépre költeni.
Nem született megállapodás a kormány és az öt reprezentatív vasutas-szakszervezet között a kollektív munkaügyi vitán hétfőn. A VDSZSZ alelnöke attól tart: a kormány nem veszi őket komolyan, és valószínűleg ismét sztrájkolni fognak.
Nem kérdeztek, csak gyilkoltak - Mattolta a válság a lakáspiacot - Válságos állapotban egy magyar beteg - Segítséget kért Ukrajna az újinfuenza ellen - Csak a kitiltás segíthet? - Szégyen ami a Fradinál zajlik
Kedden Balázs Péter magyar és Miroslav Lajcak szlovák külügyminiszter elhelyezi az Ipoly felett átívelő ráróspusztai új közúti híd alapkövét. A hidat egy év múlva adják át.
Életét vesztette egy kisteherautó vezetője a 49-es számú főút Őr és Vaja közötti szakaszán hétfőn kora este, amikor járművével mezőgazdasági vontatónak ütközött.
Az újkígyósi önkormányzat már át is utalta az átmeneti segélyt, valamint a lakásfenntartási támogatásra jogosultak kártyájára az átlagosan 5 és 10 ezer forint közötti összegeket.
A három év alatti gyermekek is megkaphatják az új influenzavírus elleni védőoltást - jelentette be az egészségügyi miniszter hétfőn Budapesten. Nyíregyházán egy beteg állapota kritikus, és a szakemberek nem tanácsolják, hogy Ukrajnába utazzunk. A nagy szolgáltatók többféleképp készülnek a járványra.
Roma festőművészek kilenc freskója készült el ez év novemberéig a Borsod megyei Bódvalenkén - adta hírül a település önkormányzata az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatának (ÖS) honlapján.
Nem ellenőrizte a főváros városrendészeti bizottsága a pályázatok megvalósítását - vallotta tanúként Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés szocialista tagja, a városrendészeti bizottság elnöke a Bács-Kiskun megyei bíróságon folyó Zuschlag-per hétfői tárgyalási napján.
Benyújtotta hétfőn törvénymódosítási javaslatát a Fidesz annak érdekében, hogy "olcsóbb és átláthatóbb" legyen a választási kampány. A Nyitrai Zsolt és Répássy Róbert jegyezte indítvány bevezetné a kampányszámlát, a "kormánystopot", és változtatna a kampánycsend megsértésének jelenlegi szabályozásán is.