Belföld

Eredménytelenek az izraeli-palesztin tárgyalások

Az Arab Liga főtitkára szerint eddig nem jártak eredménnyel az izraeli-palesztin béketárgyalások, de a Liga egyelőre nem kéri a palesztin küldöttséget a tárgyalások félbeszakítására.

Amr Musza elmondta, hogy az arab külügyminiszterek líbiai találkozóján alternatív lehetőségeket dolgoznak ki, mert a tárgyalások mostani fordulója megrekedt.

„Nincsenek tárgyalások, mert Izrael álláspontja rendkívül negatív. Nem működnek együtt a tárgyalásokon” – nyilatkozta Musza.

Az Arab Ligának a békefolyamatot követő bizottsága pénteken este hallgatja meg a palesztin küldöttséget, de egyelőre nem ajánl semmit a Palesztin Hatóság elnökének, Mahmúd Abbasznak a követendő útról – közölte Musza.

A Washingtonban öt hete megkezdődött tárgyalások szeptember 26-án szakadtak meg, mert Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő nem volt hajlandó meghosszabbítani a ciszjordániai zsidó telepépítések korábbi, tíz hónapra szóló befagyasztását. Abbasz azt várja, hogy „a tilalmat legalább három-négy hónapig fenntartják, hogy esélyt adjanak a békére”.

A palesztinok szerint a telepfejlesztéssel veszélybe kerül törekvésük, hogy államot alapíthassanak az Izrael által 1967-ben megszállt területeken. Netanjahu úgy nyilatkozott, hogy tragikus lenne, ha Abbasz egy olyan kérdés miatt hagyná félbe a tárgyalásokat, amely a megállapodás eredménye szempontjából jelentéktelen.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió a telepépítési tilalom folytatására szólították fel Izraelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik