Belföld

LMP: hosszútávú segítség kell

Az ajkai térségben bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa érintettjeinek hosszú távon lesz szükségük anyagi és lelki segítségre - mondta Jávor Benedek, a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője Kolontáron.

Rengeteg adomány érkezett, de itt háztartások mentek tönkre, fontos, hogy hosszú távon kapjanak anyagi segítséget a károsultak – fogalmazott Jávor Benedek. Hozzátette: a helyi közösségnek szakpszichológusokra is szükségük lesz.

A politikus elmondta, hogy a párt információi szerint azért jutottak hozzá a privatizációkor a tulajdonosok mindösszesen tízmillió forintért a céghez, mert a privatizációs szerződésben hárommilliárd forint értékű környezetvédelmi beruházás elvégzését vállalták. Az LMP ezért a MAL Zrt. privatizációs szerződésének nyilvánosságra hozatalát kérte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztertől. „Alaposan meg kell nézni, hogy ez a hárommilliárd forint értékű környezetvédelmi beruházás ténylegesen megtörtént-e”- tette hozzá.
Mint mondta, ismereteik szerint több millió eurós támogatást is kapott a MAL az Európai Uniótól környezetvédelmi beruházásokra, de az uniónak nincs információja arról, hogy ezt megfelelően költötték el. Hangsúlyozta, hogy mindkét kérdést illetően alapos vizsgálatot kérnek.

Jávor Benedek szerint választ kell találni arra is, hogy miért ennyire lúgos kémhatású az itt lerakott vörösiszap, amikor a világ más – kiterjedt bauxitbányászatot folytató – országaiban sokkal alacsonyabb ph értékű a tárolt anyag. Példaként Ausztráliát említette, ahol a lerakás előtt elvégeznek olyan semlegesítési eljárásokat, ami miatt nem ennyire veszélyes a vörösiszap.

Az LMP országgyűlési képviselője, a Fenntartható Fejlődés Bizottság elnöke elmondta: fontos utánajárni a helyi lakosok információjának is, miszerint a katasztrófát megelőzően munkagépek dolgoztak a zagytározó területén. Fel kell tárni, hogy valóban voltak-e a balesetet előrejelző problémák.

Jávor Benedek elmondta: a parlamenti bizottság feladata lesz olyan törvénymódosítások kimunkálása, amelyek segítik, hogy újra ne történhessen meg ilyen katasztrófa. Jogszabályi szinten hozzá kell nyúlni például a felelősségbiztosítások rendszeréhez és a vörösiszap minősítéséhez – tette hozzá.

„Amíg ezekre a kérdésekre nem kapunk választ, nem lehet újraindítani az üzemet. Az országnak nem érdeke, hogy ilyen dolgok megtörténhessenek, mindig a gazdasági érdekekre hivatkozva szorítjuk háttérbe a környezetvédelmi érdekeket ”- fogalmazott. Hozzátette: nem az a magyar gazdaság érdeke, hogy a környezeti és a szociális szabályozás leépítésével olcsóbban szennyezhető országgá váljunk, mert ez a harmadik világ gazdasága felé vezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik