Ingyenes gyermekfoglalkozásokkal, koncerttel, tárlatvezetéssel, mesesarokkal, nyereményjátékkal várja ingyenes nyílt napján, szombaton látogatóit a szegedi Reök-palota.
A Győri Ítélőtábla keddi döntésével helybenhagyta a Veszprém Megyei Bíróság első fokon meghozott ítéletét. Jogerősen hat év tíz hónap fegyházbüntetést kapott az 59 éves Orsós Lajos.
A Város Mindenkié aktivistái megtisztították a csepeli szabadkikötő környékét a szeméttől, így az ott élő hajléktalanok egyelőre kunyhóikban maradhatnak.
Drágulhat jövőre a bölcsődei ellátás. Egy jogszabályváltozás ugyanis január 1-től lehetővé tenné, hogy a fenntartó önkormányzatok gondozási díjat kérjenek a családoktól - derül ki a Hír TV híradójából.
A Sopron és környékén zajlott népszavazás 90. évfordulójának ünnepéhez kapcsolódóan helyezték el ma a tisztelet koszorúját a népszavazás kora polgármesterének sírjánál és a Fő téri szobránál.
A technológiai fejlődések hátterében álló kémiai felfedezésekkel ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjába a Kémia Nemzetközi Éve szegedi zárórendezvényeként kedden megnyílt kiállításra.