Mi arra készülünk, hogy az IMF-fel való tárgyalások eredményre vezetnek, egy védőhálóban szeretnénk megegyezni az IMF-fel, és akkor nem lesz szükség a B forgatókönyvre" – mondta Selmeczi Gabriella csütörtökön sajtótájékoztatón.
A nyáron történt súlyos balesettel összefüggésbe hozták, hogy az M1 autópályát a szlovák határral összekötő M15 autóút végig kétszer egysávos, így a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt közbeszerzési felhívást tett közzé.
Új eszközöket vásárolhatnak a közös iskolai főzésekhez, sportszereket a tornaterembe és frissítik az egészségtervet a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány pályázatának győztes tanári karai.
Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának.
Az OTP legújabb elemzésében részletesen foglalkozik a kormány gazdaságpoltikai stratégiájának elemzésével és a kormányzati kommunikációra adott piaci reakciók összegzésével.