Belföld

Felújítják a szegedi Kövér Béla Bábszínház homlokzatát

A tervek szerint tavaszra készül el a szegedi Kövér Béla Bábszínház Tisza Lajos körúti homlokzatának felújítása.

Kövér László, az intézmény vezetője az MTI-nek felidézte, hogy a bábszínház 1987-ben költözött jelenlegi helyére, és azóta nem történt lényeges változás az épület homlokzatán. Az elmúlt években megnyitották a kamaratermet, szociális és irodahelyiségeket alakítattak ki, most pedig a bábszínház külső megjelenését szeretnék megújítani.
Mint elmondta, hosszas előkészítések, egyeztetések után a kivitelezők a napokban kezdenek hozzá az építkezéshez, amely a tervek szerint márciusban fejeződik be.
Az építészeti terveket Kónya Gábor építészmérnök készítette, a homlokzat meghatározó üveg díszítéseit pedig a Képző és Iparművészeti lektorátus ajánlata alapján Egri István kolozsvári művész készíti el.
A beruházás során a kőműves munkákat követően felújítják az utcai vitrineket, emellett teljesen új kaput kap az intézmény. A beruházásra a bábszínház mintegy 8 millió forintos saját forrást használ fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik