Elfogták vasárnap kora délután Törökbálinton azt az autóst, akit a járműve kerekeire leadott lövésekkel próbáltak feltartóztatni szombaton Budapesten a rendőrök - mondta Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese.
Oxigént és szén-dioxidot talált a Cassini űrszonda a Szaturnusz egyik holdja, a Rhea körül, vagyis a korábbi véleményekkel szemben az égitestet mégiscsak övezi valamiféle légkör.
Az elsődleges információk szerint csak könnyebben sérült meg egy járművezető, aki autójával több parkoló kocsit megrongált, majd egy italbolt falának csapódott vasárnap Gyál belterületén - mondta Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A kormány hosszú távon segíteni kívánja az öngondoskodást - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a nol.hu-n vasárnap megjelent interjúban, amelyben a miniszter azt sem tartotta kizártnak, hogy tavasszal dönthetnek arról, növelnék az önkéntes pénztárakba adómentesen befizethető összeg határát.
Hárman követték el a pénteki kispesti bankrablást - közölte a rendőrség. A kispesti pénzintézet másodszor vált áldozatává fegyveres támadásnak, feltehetően ugyanez a banda rabolta ki a bankfiókot tavaly decemberben. Hajtóvadászatot indít a rendőrség az elmenekült rabló ellen.
Az autó kerekeire leadott lövésekkel próbáltak feltartóztatni egy menekülő autóst a rendőrök pénteken a fővárosban - közölte Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese.
A hidegebbre fordult időjárás, a megváltozott útviszonyok miatt Összesen 178 közúti baleset történt az elmúlt 24 órában az országban, halálos áldozatot egy sem követelt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
A világossá vált kormányzati szándék szerint a lakosság az elmúlt jó egy évtizedben mégsem saját nyugdíjára takarékoskodott, hanem az államháztartás számára tett félre pénzt, hogy az néhány év alatt elkölthesse - írta Oszkó péter blogjában.
A Ház a jövő héten tárgyalja a magán-nyugdíjpénztári változásokról szóló és a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tévő javaslatokat.
A magyar kormány államosítani akarja a magán-nyugdíjpénztárak 11 milliárd euróját címmel számolt be a nyugdíjrendszer átalakításról hétvégi számában a Le Monde című napilap.
Pótlóbuszok szállítják az utasokat a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonal egy szakaszán, Keszőhidegkút-Gyönk és Pincehely között - tájékoztott a Mávinform szombat este.
Megnyitották szombaton a Sajókaza felé vezető útszakaszt, amely a 26-os számú főutat köti össze a településsel, az említett részről ugyanis levonult a Sajó áradata - tájékoztatott a Magyar Közút Zrt. Borsod megyei igazgatósága.
Az emberek döntő többsége támogatja az Orbán-kormány intézkedéseit - reagált Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke az MSZP szombati budapesti nagygyűlésén elhangzottakra.