Belföld

Jól keres az elszámoltató

A Népszabadság szerint Budai Gyula a legjobban fizetett állami alkalmazott és parlamenti képviselő.

Az elszámoltatási kormánybiztos 2 millió 237 ezer forintos fizetésével csak azért nem veri fejét a bérplafonba, mert a szabály a politikusokra és az állami cégek vezetőire nem vonatkozik.

Budai Gyula jövedelme két tételből áll. A parlamenttől 1 millió 240 ezer 665 forintos tiszteletdíjat, választókerületi pótlékot és lakhatási támogatást kap. Ehhez jön még a havi 997 ezer 200 forintos elszámoltatási kormánybiztosi fizetése. Ezzel még Kövér László házelnöknél is jobban keres (az ő jövedelme is átlépi a kétmilliós határt, éppen 168 ezer 265 forinttal), a kormányfőnél pedig csaknem félmillióval, Navracsics miniszterelnök-helyettesnél pedig 900 ezerrel visz többet haza – írja a lap.

Orbán Viktornál korábban saját szóvivője is többet keresett. Szijjártó Péter – amikor ez feltűnt neki – törvénymódosítást kezdeményezett, és végül a parlament úgy döntött, hogy a képviselők, akik miniszterelnöki megbízottak is, a 997 ezer 200 forintos kormányzati fizetésük mellé csak képviselői alapdíjat, a 231 900 forintot vehessék fel.

Budai Gyula szerint őt azért nem érinti az egyes állami vezetők és országgyűlési képviselők fizetésének felső határt szabó, tavaly elfogadott előírás, mert egyéni országgyűlési képviselő. Mint a hvg.hu-nak mondta: szerinte egyedül rá nem vonatkozik a törvény. Az internetes portál szerint ebben téved, a Szijjártó Péter által beterjesztett jogszabály nem tesz különbséget egyéni és pártlistás képviselő között. (Így a nyugdíjügyekért felelős Selmeczi Gabriellára sem vonatkozik az előírás, ő így 163 ezerrel többet vesz fel a parlamenttől, mint amit a törvény előír, ugyanakkor 236 ezres költségtérítést és 115 ezres lakhatási támogatást is kap. Az nem tudni, hogy miniszterelnöki megbízottként mennyit keres. Ezt nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, a hvg.hu Selmeczi fizetésére vonatkozó kérdésére a cikk megjelenéséig a miniszterelnökség nem válaszolt.)

A törvény listáján szereplő, parlamenti mandátummal is rendelkező 14 kormányhivatalnok, 21 államtitkár és 5 miniszter, illetve a miniszterelnöki biztosként tevékenykedő Szijjártó Péter eleget tesz az előírásoknak. Mindegyikük csak a 231 ezer forintos alapdíjat kapja az Országgyűléstől, sem a költségtérítésüket, sem a lakhatási támogatást nem veszik fel.

Az állami vezetők juttatásairól szóló, 2010-es kormányrendelet szerint egyébként a kormánybiztosok szolgálati autóra jogosultak. Budai a hvg.hu-nak azt mondta, használ egy szolgálati autót, de erre nincs megállapítva külön keret, azaz nem kap külön fix költségtérítést vagy költség általányt, az állam állja a benzinköltséget. Így a Szijjártó beterjesztette törvénynek az a része sem vonatkozik rá, amely előírja a parlamenti választókerületi pótlék csökkentését. Az említett kormányrendeletet tavaly december 28-án módosították, további kedvezményeket biztosítva a kormánybiztosoknak. Az új előírások szerint a kormánybiztosoknak kötelezően jár az állami gépkocsi, sőt, még sofőrt is biztosítani kell számukra.

Budai és Szijjártó 997 ezer 200 forintja azért van különbség, mert mint korábban megírtuk az Országgyűlés júniusi módosítása csaknem egymillió forinttal csökkentette ugyan a miniszterelnöki megbízott és kormánymegbízott képviselők (így Szijjártó Péter) fizetését, de ez nem vonatkozott a kormánybiztosokra, tehát Budai Gyulára se. Budai Gyula egyébként éppen fizetése firtatása miatt nyáron feljelentette az MSZP szóvivőjét, Török Zsoltot, aki szerinte valótlanul állította, hogy “13 hónapig vett fel etikátlan módon összesen közel 30 millió forint fizetéséből 13 milliót, hiszen a képviselői illetmény mellett államtitkári besorolású bérre is igényt tartott”.

Budai már akkor jelezte, hogy fizetésének azt a részét, amely meghaladta a kétmillió forintos bérplafont, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány kapja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik