A kormány 2011. szeptember 30-tól jelentősen kibővíti azoknak a körét, akiket lakásfenntartási támogatásban részesíthetnek, illetve az elérhető támogatás összegét - mondta Nyitra Imre, a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság helyettes államtitkára.
"Jó reményünk van arra, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter asszony részt tud venni a magyar EU-elnökség alatt Budapesten rendezendő keleti partnerségi csúcstalálkozón" - jelentette ki Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Folyamatosan képezné a bírákat, egyszerűsítené a a bírósági eljárásokat a kormány. Erre vonatkozó javaslatait már benyújtotta a parlamentbe Navracsics Tibor.
Három szakszervezet tüntet ma a fővárosban, hogy érdemi egyeztetést követeljenek a munkavállalókat érintő kérdésekről, és tiltakozzanak a kormány egyes intézkedései, közöttük az egykulcsos szja, a 98 százalékos különadó és a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése ellen.
A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) 2011-ben a pályafenntartáshoz 1,9 milliárd, a személyszállításhoz 5,7 milliárd forint állami támogatást igényel - mondta el Dávid Ilona, a társaság elnök-vezérigazgatója a Magyar Hírlapban.
Állami monopóliummá válhatna az online póker, a magáncégeket pedig esetleg később lehetne erre a piacra engedni - nyilatkozta Németh Gábor, a szerencsejáték Zrt. kereskedelmi és játékszervezési igazgatója a Magyar Nemzetben.
Több mint százezer ingatlant érintenek a végrehajtások, ami azt jelenti, hogy két-három megyeszékhely lakosságának megfelelő tömeg kerülhet bajba amikor áprilisban lejár a kilakoltatási moratórium - nyilatkozta Kovács László, a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodájának ügyvezetője a Magyar Nemzetnek.
Azonnali szállításra felszólító levelet kapott gabonakereskedőktől több ezer, károsult gabonatermelő azután, hogy a parlamentben előterjesztettek egy olyan törvényjavaslatot az úgynevezett vis maior ügyekben, ami jogi kiskaput nyit a termelőknek - értesült a Népszabadság.
Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat a Művészetek Palotájában. Kiemelkedő teljesítményükért a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport képviselői nyolcadik alkalommal részesültek elismerésben a vállalkozók napján.
Tükörjég borítja a 81-es főutat Mór külterületén, emiatt több kamion nem tudott felkapaszkodni az enyhe emelkedőn, kénytelen volt leállni az út szélén.
Az általános iskolában ingyenes tankönyvellátást javasolnak. Az érettségi feltételéül hatvan óra önként választott társadalmi tevékenység végzését is előírnák.
A kis-és középvállalkozások (kkv) jelentős része még nem heverte ki a válságot, de már érezhető az üzleti aktivitás és a beruházási kedv élénkülése, derült ki a Budapest Bank Partner- díj pályázatából. A bank második alakalommal hirdette meg pályázatát, hogy elismerje és más vállalkozásokkal is megossza a mintául vehető üzleti megoldásokat.