Belföld

Új szolgáltatásokat nyújt hallgatóinak a Kodolányi

A szeptemberben induló tanévtől a tandíj 60 százalékának befizetésével is megkezdhetik tanulmányaikat az elsőéves hallgatók a Kodolányi János Főiskolán, négy alapszakon pedig csökkentette az intézmény az önköltséges diákok tandíját.

A főiskola rektora, Szabó Péter közölte: az államilag támogatott felsőoktatási férőhelyek számának drasztikus csökkenésével felértékelődnek az oktatási intézmények szolgáltatásai, így a Kodolányi János Főiskola is bővíti a diákokat segítő szolgáltatásainak körét.

Ezek közé tartozik a “gólyák” tanulmányainak megkezdését segítő intézkedés, eddig ugyanis csak azok kaphattak a tandíjra részletfizetési kedvezményt, akik már legalább egy szemeszteren túl voltak.

A főiskola négy népszerű alapszakán – az andragógia, az anglisztika, a turizmus-vendéglátás és a történelem szakon – pedig 3-29 ezer forinttal csökken a következő tanévben a tandíj összege.

Előnyt jelent, hogy a hallgatók rugalmas képzési rendszerben, akár levelező, vagy távoktatásos formában is diplomát szerezhetnek, továbbá, hogy az intézmény valamennyi oktatási helyszínén – Budapesten, Székesfehérváron, Siófokon és Orosházán – lehetőségük van kollégiumi elhelyezés igénybevételére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik