Belföld

foldmuveles(210x140)(1).jpg (földművelés)
A kormányzat meg akarja erősíteni a fiatal gazdatársadalmat és elkötelezett a fiatalok támogatása mellett – hangsúlyozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton Cegléden, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) ifjúgazda-tagozatának kongresszusán.
2012. 10. 13. 17:51
Heteken belül elkészül a tervezett második balatoni, Fonyód és Badacsony közötti kompjárat megvalósíthatósági tanulmánya, amelynek eddigi részeredményei alátámasztották a mintegy 8 milliárd forintos beruházás létjogosultságát.
2012. 10. 13. 13:16
Kezdetben a nemességnek, de ma a Nemzeti Hitvallásban mindenki számára rögzített jog az ellenállás a hatalom erőszakos megszerzésére – írja cikkében az ÉS-ben Kajdi József.
2012. 10. 12. 18:38
Magyarország uniós tagállamként üdvözli, hogy az idén az Európai Uniónak ítélték a Nobel-békedíjat, az elismerés az EU intézményeinek, az uniót alkotó tagállamoknak, nemzeteknek, az európai polgároknak, köztük a magyaroknak is szól - tájékoztatta a Külügyminisztérium az MTI-t.
2012. 10. 12. 18:18
eu
Orvosok és betegek közösen demonstráltak egy új, a hepatitis C-vel fertőzöttek számára a gyógyulást jelentő kezelés támogatását kérve. Ez 3000 betegnek jelenthetné az életet.
2012. 10. 12. 17:12
Olvasói sztorik