Belföld

Iszapömlés – Hétfőn folytatódik a büntetőper

Vorosiszap-katasztrofa(1)(960x640)(1).jpg (Kolontár, Devecser, vörösiszap-katasztófa, )
Vorosiszap-katasztrofa(1)(960x640)(1).jpg (Kolontár, Devecser, vörösiszap-katasztófa, )

Az első- és másodrendű vádlott meghallgatásával folytatódik jövő héten a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper a Veszprémi Törvényszéken.

Hétfőn a másodrendű vádlott D. József műszaki vezérigazgató-helyettes, kedden az elsőrendű vádlott B. Zoltán vezérigazgató tehet vallomást Szabó Györgyi büntetőtanácsa előtt. A bíróság várhatóan péntekig befejezi mind a 15 vádlott meghallgatását.

A szeptemberben kezdődött tárgyaláson eddig valamennyien tagadták bűnösségüket, a kilenc már meghallgatott vádlott közül mindössze ketten tettek vallomást.

Novemberre összesen 11 tárgyalási napot tűztek ki, decemberben pedig négy napon át folytatódik a per. A jövő év első felében a bizonyítás során a bíróság helyszíni tárgyalást tervez tartani a vörösiszap-tározóknál, bejárják az átszakadt X-es tározóból kiömlött iszap útvonalát és a tragédia helyszíneit is.

A vádirat szerint a nem megfelelő üzemeltetés, az ellenőrzési és monitoringrendszer hibáinak együttes hatása vezetett a vörösiszap-katasztrófához, a vádlottak – akik akkor valamennyien az ajkai timföldgyár vezetői vagy alkalmazottai voltak – a hatóságokat, külső szervezeteket és a lakosságot nem értesítették a katasztrófáról, és késve adtak jelzést a MÁV-nak és a zöldhatóságnak. Mentésre irányuló intézkedést a katasztrófa után a vádlottak egyike sem tett, és elmulasztották a segítségnyújtást is.

Az ügyészség a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai telephelyén, a X-es számú vörösiszap-tároló kazettájánál 2010. október 4-én bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat 15 ember ellen.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik