Belföld
Hódmezővásárhely újabb településrésze újulhat meg a 4,2 milliárd forintos összköltségvetésű kulturális városrehabilitációs program lezárultát követően.
2012. 10. 19. 10:51
A férfi és női egyéni verseny győztese 300-300 ezer forintot kap majd a pénteken rajtoló Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaratonon.
Megkezdődött az épületek kiürítése és a környék lezárása péntek reggel a III. kerületnek azon a részén, amelynek közelében az északi összekötő vasúti hídnál a Dunában egy második világháborús bombát találtak. A féltonnás robbanótestet várhatóan kora délután hatástalanítják és szállítják el a helyszínről.
A burkolatot helyenként kiszélesítették, megújultak az útszakaszon található buszmegállók és a kimlei Mosoni-Duna híd is.
Október 23-án, kedden kedvezményes áron, 990 forintért látogatható a Móra Ferenc Múzeum Munkácsy-kiállítása.
2012. 10. 19. 09:20
Csalók pénzt próbálnak kicsalni számítógép tulajdonosoktól, hivatalos szöveggel.
A pénzügyi ismeretek oktatásnak középiskolai beveztését javasolják szegedi szakemberek egy kutatás nyomán.
„Ezt általában 90-es IQ felett meg szokták érteni” – ilyen és ehhez hasonló válaszokat adott a csütörtök esti Egyenes beszédben a főpolgármester.
2012. 10. 19. 08:57
A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tavasszal felmérte a megye összes településének belterületi vízelvezető árokrendszerének állapotát az esetlegesen bekövetkezendő heves esőzések, illetve belvizek következtében kialakuló károk megelőzése érdekében.
A kormány önként ajánlotta fel a pedagógus-életpályamodell elhalasztását az uniónak – írja a birtokába került dokumentumra hivatkozva a Népszava.
2012. 10. 19. 06:36
A dokumentumnak még a kormányváltás előtt veszett nyoma - mondta Hende Csaba a Hír TV Rájátszás című műsorában.
„Adós-fizess!” - tartja a mondás. Sajnos a banki kölcsönök fizetésében zátonyra futott hitelesek életében a baj tovább gyűrűzve a hétköznapi megélhetésben is gondot okozhat. Az adós és a bankok közötti "küzdelemben" civil egyesület kínál lehetőséget a megoldásra Székesfehérváron.
2012. 10. 18. 22:22
Magas áron, 1,4 millió forintért kelt el az Abaúj Antikvárium csütörtöki aukcióján Ady Endre Vér és arany című verseskötetének egy dedikált példánya.
- 09:24 Valami nagyon nem stimmel a magyar címerrel Sáfrány Emese március 15-ei fotóján
- 09:05 Meteorológia: 24,4 fok volt a napi hőingás Zabarban
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 08:55 Sosem látott fotóval emlékezett meg Diana hercegnéről Vilmos herceg
- 07:56 Számháború: Magyar Péter és Orbán Viktor ugyanazt tette
- 07:49 Adóbevallás: fontos határidőre figyelmeztet a NAV
- 07:49 Hol a legolcsóbb a bevásárlás?
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 06:59 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:30 A Nagy Duett: újabb páros búcsúzott az ötödik adás végén
- 06:24 Trump szerint „nagyon rossz” jövő vár a NATO-ra, ha a tagállamok nem tesznek többet
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 05:30 Mi Juni Cortez teljes neve? – a nagy Kémkölykök-kvíz
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 23:25 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után az este legnagyobb győztese
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 06:30 A Nagy Duett: újabb páros búcsúzott az ötödik adás végén
