Belföld

Bécs-Pozsony-Budapest maraton: Győrben is futnak a versenyzők

24.hu
24.hu

2012. 10. 19. 10:45

A férfi és női egyéni verseny győztese 300-300 ezer forintot kap majd a pénteken rajtoló Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaratonon.

Az ötnapos viadalon a legjobb csapatot is jutalmazzák a szervezők, a nyertes váltó ugyanis 400 ezer forinttal gazdagodik. A versenyen három külföldi futó vesz majd részt, a hazai színek képviseletében pedig többek között a hatszoros bajnok Bogár János, valamint a 2009-es második Zabari János, illetve a többször is dobogós Czibók Ágnes is indul.

Az ultramaratonisták Bécsből rajtolnak pénteken, s 90 kilométer megtétele után futnak be Pozsonyban. A második napon a pozsonyi startot követőn 20 km megtétele után, Rajkánál érkeznek a futók Magyarországra, s a Szigetköz festői szépségű tájain végighaladva Győr a cél. Ezen a szakaszon 83 kilométert teljesítenek a résztvevők.

A harmadik szakaszon Győr és Tata között 62 kilométer a táv, míg negyediken Tatától Budakesziig 59 km. Az utolsó napon félmaratont (21,1 km) teljesít a mezőny. Ekkor különálló programként nemzetközi félmaratoni versenyt is szerveznek.

Az idei verseny újdonsága, hogy a pozsonyit kivéve valamennyi szakasz befutója sportcsarnokban lesz, illetve az, hogy tájjellegű frissítőállomások várják a résztvevőket. Az 5 kilométerenként felállítandó frissítőpontokon a tea, energiaital, gyümölcs és szénhidráttartalmú készítmények mellett az adott tájegységre jellemző étellel is pótolhatják az energiaveszteséget az áthaladó versenyzők.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.