Belföld

Felújították a Kimle–Hédervár útszakaszt

A burkolatot helyenként kiszélesítették, megújultak az útszakaszon található buszmegállók és a kimlei Mosoni-Duna híd is.

Az ünnepélyes átadásra szerdán került sor, dr. Nagy István, a térség országgyűlési képviselőjének, Balsay Zsuzsanna, Kimle polgármesterének, valamint a projektgazda Magyar Közút vezetőinek, Szőke József műszaki vezérigazgató-helyettes és Sümegi Péter megyei igazgató részvételével.

A 1403 jelű Hédervár-Kimle összekötő út 3,1 kilométeres szakaszán a meglévő útburkolat mind a két szélén, valamint középen is hálósan repedezett volt, ezért teljes pályaszerkezet cserét és burkolatmegerősítést hajtott végre a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a Közép-Nyugat ROP 2013 Konzorcium. Helyenként a meglévő burkolatot is kiszélesítették a szakemberek, emellett a szakaszon található buszmegállóhelyeket is átépítették. Továbbá megújulhatott az érintett útszakaszon az 1965-ben épült kimlei Mosoni-Duna híd is.

A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakasz kiemelt figyelmet élvez mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik