Belföld

Lemondtak Orbánék a tanárok béremeléséről

A kormány maga ajánlotta fel az Európai Uniónak a pedagógus-életpályamodell elhalasztását – írta pénteki számában a Népszava egy, a lap birtokába került kormánydokumentumra hivatkozva.

A lap szerint az ominózus iratot az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács pénteki ülésén részt vevő szakszervezetek kapták meg.

Az EU Miniszterek Tanácsának és az Európai Bizottságnak küldött, 24 oldalas, a kormány által október 4-én megtárgyalt és elfogadott jelentés taglalja azokat az intézkedéseket, amelyek segítségével megszűnhet a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás. Ezek között található az életpályamodell bevezetésének 2014-re halasztása, a közszférára vonatkozó hároméves bérbefagyasztás és – ugyancsak a közszféra esetében – a 62 évesen kötelező nyugdíjazás.

Mindezek ellenére Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a közoktatási szakszervezetekkel tartott szerdai tanácskozás után is azt állította, mindent megtesznek a jelentős béremelésekkel járó életpályamodell 2013-as bevezetéséért, mivel ez Orbán Viktor kormányfő számára is „evidencia”.

A lap emlékeztet arra is, hogy Hoffmann Rózsa már 2011-ben kilátásba helyezte lemondását abban az esetben, ha elhalasztják a pedagógus-életpályamodell bevezetését. Erről azonban a most kialakult helyzetben nem esett szó. Felmentését kérte viszont tegnap az államtitkár helyettese, Gloviczki Zoltán. Később viszont a humánerőforrás minisztérium azt közölte, 2013 tavaszáig biztosan nem lesz változás a közoktatásért felelős helyettes államtitkári poszton. Hogy mivel vették rá Gloviczkit a maradásra, nem tudni. Hoffmann Rózsa csütörtökön az Inforádióban azt mondta, „nem kell problémát keresni az ügy mögött”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik