Belföld

Közel 8000 embert telepítenek ki egy óriásbomba miatt a fővárosban

tűzszerész (ingyenes, )
tűzszerész (ingyenes, )

Megkezdődött az épületek kiürítése és a környék lezárása péntek reggel a III. kerületnek azon a részén, amelynek közelében az északi összekötő vasúti hídnál a Dunában egy második világháborús bombát találtak. A féltonnás robbanótestet várhatóan kora délután hatástalanítják és szállítják el a helyszínről.

A Pók utca és a Nánási út környékén élők sorra hagyják el otthonaikat, a kitelepítés mintegy 8 ezer embert érint. Reggel nyolc óra után a rendőrség minden házat ellenőriz, gyakorlatilag végigkopogtatják a lakások ajtaját, az érintett terület határát pedig lezárják. Korábban a rendőrség, a katasztrófavédelem, a polgárőrség emberei a közös képviselőkön keresztül és személyesen is megpróbáltak mindenkit tájékoztatni a szükséges intézkedésről.

Akik nem tudják elhagyni otthonukat, mert betegek, vagy mozgásukban korlátozottak, azokat délelőtt mentővel viszik el megfelelő helyre.

Az intézkedés a tervek szerint 18 óráig lesz érvényben. A bomba lehetséges hatósugarának egy kilométeres lezárása a IV. és a XIII. kerület többnyire ipari vagy lakatlan területeit is érinti. A XIII. kerületben lezárják a Népszigetet, a határ a Váci út Duna felé eső pereme.

A III. kerületben a Pók utcai lakótelep egy részét és a Grapshisoft parkot is ki kell üríteni. Az önkormányzat az Aquincum Általános Iskolát és a Rozgonyi Piroska utcai vendégházat jelölte ki befogadó helyként, ahol gondoskodnak a lakók ellátásáról is.

A munkálatok alatt az összekötő hídon szünetel a vonatforgalom, a Dunán hajózási zárlat lesz, emiatt a BKV hajói sem közlekednek, és a 106-os autóbusz menetrendjében is változások lesznek.

A Honvédelmi Minisztérium szerdán közölte: bejelentést kaptak a tűzszerészek arról, hogy a Dunában feltehetően egy robbanótestet találtak. A tűzszerészek csütörtökön megállapították, hogy egy ötszáz kilogrammos második világháborús, éles bomba van a vasúti hídnál.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a féltonnás bomba 30 fokos szögben áll a mederben, a kiemelés után megkezdik a két gyújtószerkezet eltávolítását és megsemmisítését, a bombatestet pedig a központi gyűjtőhelyre szállítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik