Belföld
A felsőoktatási keretszámok ismételt csökkentését célzó javaslat ellen tiltkoztak a Szegedi Tudományegyetemen megrendezett fórumon diákok, szülők, pedagógusok.
2012. 12. 10. 23:16
Több megyében is nehezítik még a közlekedést a télies útviszonyok. Teljesen elzárt település nincs.
2012. 12. 10. 19:11
A lelkünknek is van útja – mondta a székesfehérvári püspökség ünnepi gyertyagyújtásán Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató, aki Spányi Antal megyés püspök nevében köszöntötte az Adventi udvarba betérőket.
Itthon brutális tandíj, külföldön brutális megélhetési költségek – ez vár a tanulni vágyó magyar fiatalokra.
2012. 12. 10. 16:30
A kabinet és az érintett önkormányzatok megmentik a gazdasági nehézséggel küzdő gyulai, pápai és kaposvári húsipari cégnél dolgozók munkahelyét - közölte Lázár János.
2012. 12. 10. 16:00
Néhány Győr-Moson-Sopron megyei fiatal mesélt nekünk arról, milyen a munka, a kilátások és az élet a határon túl.
Az elmúlt hétvégi intenzív havazás nemcsak Csongrád megyében, hanem a szomszédos országokban is jelentős fennakadást okozott a közlekedésben.
2012. 12. 10. 15:18
A vasúti hídból loptak ki darabokat, emiatt délután buszokkal viszik az utasokat Berettyóújfalu és Mezőpeterd között.
A Kapuvári Hús Zrt. után a gyárat üzemeltető másik társaság, a Kapuvári Bacon Kft. felszámolását is elrendelte a bíróság.
Semjénezés és gyöngyösimártonozás. Dumák az év negyvenkilencedik hetéből.
2012. 12. 10. 14:24
Két hónappal a Kapuvári Hús Zrt. után a gyárat üzemeltető másik társaság, a Kapuvári Bacon Kft. felszámolását is elrendelte a bíróság.
2012. 12. 10. 14:23
Részleges látogatási tilalmat rendeltek el a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház infektológiai és általános sebészeti osztályán a fertőzéses megbetegedések magas száma miatt.
2012. 12. 10. 14:17
Ápolási díjat, gyerektartást és egyéb támogatásokat a jövőben csak postán vagy banki átutalással fizetnek majd. A jegyzők és a gyámhivatalok helyett a kormányhivatalokhoz kerülnek a pénzügyek.
2012. 12. 10. 14:13
- 04:10 Fontos különbség: fogyasztható, vagy minőségét megőrzi
- 00:29 Pintér Sándor: „Ami feladatot kaptam, mindent sikerült megoldani”
- 22:50 Egy 9-1-es sorozat sem volt elég, Párizsban egy góllal kikapott a Szeged kézicsapata
- 21:27 Ezek a hatos lottó február 26-i nyerőszámai
- 21:24 Elismerte a sápi mozdonyvezető, hogy elaludt a 2023-as balesetnél
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 20:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.26.
- 20:03 2017 óta már négyszer nyilvánították halottnak, de még mindig él
- 19:53 Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés
- 19:46 Előrehozott választás lesz Dániában
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
