Belföld
Uniós támogatással, mintegy 700 millió forintos költséggel korszerűsíti szennyvíztisztító-telepét Röszke és Domaszék – közölte Borbásné Márki Márta független röszkei polgármester.
Arra kértük a honatyákat, értékeljék egymást teljesítményét. Jót csak elvétve tudtak mondani a másikról, de L. Simon László és Hiller István között alakul valami...
2013. 06. 26. 17:00
Az osztrák lakberendezési áruházláncnak állítólag dél-afrikai tulajdonosa lett.
2013. 06. 26. 16:47
Rendhagyó vízi akciót hajtottak végre szerda délután az alakulat tagjai: egy kidőlt fát kellett „kiszabadítani” a mederből.
Mintegy félszáz munkahelyet teremtett a Tesco Global Áruházak Zrt. azzal, hogy elindította első vidéki online bevásárló szolgáltatását Szegeden.
A természet ismét közbeszólt: elmarad a hétvégére tervezett Szent László Napok programsorozat Győrben.
2013. 06. 26. 14:57
Nagyjából hatvanan nem tudnak olvasni, így a vizsgát sem tudták letenni. A szakszervezet ugyanakkor hangsúlyozza: nincs velük gond, a maguk helyén jól teljesítenek.
A fűzfői, Panoráma nevű új pályát a hétvégén adták át a szabadidőparkban.
Az idén nyaralást tervezők csaknem fele Nyugat-Magyarországot választja - írta elemzésben a hévízi NaturMed Hotel Carbona, amely az Ipsos Observer Magyarország reprezentatív adatain alapul.
Egyelőre nem lehet frakciója az ellenzékieknek.
2013. 06. 26. 11:45
A hétvégi program kavalkád közepette egy pesti fotós is járt Vásárhelyen. Major Frigyes, bár amatőrnek vallja magát, zseniális és csodálatos fotókat készített Vásárhelyről, melyeket most mi is megmutatunk.
2013. 06. 26. 11:09
A Soproni Rendőrkapitányság lopás miatt őrizetbe vette K. Milánt.
Mundruczó Kornél A Fehér Isten című filmjéhez nagyjából kétszáz kutyát kölcsönöztek menhelyekből. Mivel a forgatás véget ért, most gazdát keresnek nekik.
2013. 06. 26. 10:28
Hónapokat is késhez a Győr-Moson-Sopron megyei Bezenye mellett épülő hatalmas kaszinóváros.
„El vagyok ájulva" – barátok után is van idegenforgalmi adó.
2013. 06. 26. 10:21
A Cink.hu írta meg az az alábbi bicskanyitogató történetet.
2013. 06. 26. 10:17
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 09:35 Frakkot, Gombóc Artúrt és Mézgáékat is életre keltette a mesterséges intelligencia
- 09:30 Mint aki belépett a Kardashian-klánba: alig ismerni rá az új stílusban mutatkozó Demi Moore-ra
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét és kiposztolta 30 millió követőjének
- 08:28 Pataky Attila az anyósát féltette „a migránslepte” Malmőben: Azt akarod, hogy megerőszakoljanak? 10-20 fekete elszórakozik veled
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 08:10 A szentté avatott II. János Pál pápa újabb ereklyéje került Székesfehérvárra
- 07:28 Akár 18 fok is lehet március első napján
- 07:23 Újra a lejtőn: megint letartóztatták Shia LaBeouföt
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 07:04 Még mindig nem telt meg élettel az iszkaszentgyörgyi kastély, amit egy Curtis-klipforgatás miatt vettek el a finn bérlőtől
- 06:20 Egy éve ilyenkor: bilincsben vitték el a katolikus iskola tanárát
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 04:40 Holtan találtak a leghíresebb gyerekrablás áldozatára
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 04:10 Ezért nem volt régen válogatós, finnyás gyerek
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
