Belföld

Analfabéta vasutasok a MÁV-nál

Nagyjából hatvanan nem tudnak olvasni, így a vizsgát sem tudták letenni. A szakszervezet ugyanakkor hangsúlyozza: nincs velük gond, a maguk helyén jól teljesítenek.

Nem szerepeltek túl jól a MÁV Csoport tagjai az úgynevezett Eltérések vizsgán – számolt be a lesújtó eredményről a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) honlapján. Mivel nemrég módosult a „vasúti KRESZ”, a munkavállalóknak számot kellett adniuk tudásukról. Ekkor derült ki, hogy vannak, akik nem tudják kitölteni a feladatlapot, és nem azért, mert hiányos az ismeretük, hanem mert nem tudnak olvasni. Sokan még alapfokú iskolai végzettséggel sem rendelkeznek.

Huszta Krisztián, a VDSzSz sajtósa a Hír24 megkeresésére hangsúlyozta: ezek a munkavállalók kivétel nélkül segédmunkát végeznek a MÁV-nál. Vasútforgalmi munkákban nem vesznek részt, tehát a vasútbiztonságot nem veszélyeztetik. Mint fogalmazott: régi motorosok, akik felett elszállt az idő.

„Jól teszik a dolgukat, különben nem dolgoznának a MÁV-nál. Mindegyikük az elvárások szerint teljesít már évtizedek óta. Attól, mert nem tudnak olvasni, az anyagot még tudhatják. Most az a feladat, hogy megtaláljuk a módját, hogyan kérjünk számot tudásukról” – magyarázta a szóvivő.

Kiemelte: a MÁV-állomány több mint 80 százaléka jól vette az akadályt, például a járművezetők, forgalmi szolgálattevők 90 százaléka elsőre átment a vizsgán. A váltókezelők, kocsivizsgálók esetében azonban rosszabb a helyzet: közülük csupán 47 százalék felelt meg az elvárt szintnek.

Ha kíváncsi a vizsgakérdésekre, itt megtalálja, itt pedig még gyakorolhat is!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik