A kilakoltatás tiltásának meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat lesz az első előterjesztés, amelyet az új parlament elfogad – közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.
Több diák, szülő tervezi, hogy az Oktatási Hivatalhoz fordul az emelt szintű angolérettségi harmadik – a hallott szöveg értését tesztelő – része miatt.
Vitázott egymással a jobbikos Morvai Krisztina és az Együtt–PM-es Jávor Benedek. Morvai nagy vehemenciával támadott mindenkit, Jávor csendben hozta a szakmai érveket.
Kéne egy női miniszterelnök. Kéne egy női miniszterelnök? Nagyinterjú az Együtt-PM vagy ilyen (országgyűlési), vagy olyan (brüsszeli) képviselőjével, aki huszonöt év alatt Orbán mellől ért át Bajnaihoz. Oxigénpalack nélkül.
A Tisza mentén, Gergelyiugornya szabadstrandján, valamint a Kettős-Körös mentén, a Szanazugban, a dobozi és a gyulai oldalon lévő helyszíneken akadt kifogásolnivaló.
A legkevesebb, amit el lehet várni az európai parlamenti (EP-) választáson a Demokratikus Koalíciótól (DK), hogy bizonyítsa, önállóan is megállja a helyét.
Idén már több mint kétszázan kértek kegyelmet, de csak három esetben született pozitív döntés - derül ki a kormány honlapján csütörtökön közzétett dokumentumból.