A csepeli hírKOMP tett közzé egy képet, amelyen egy e-mail látható önkormányzati vezetők rendszámával, rajta a következő felirattal: "Ne bírságold meg". Az alpogármester tagad.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) három szervezetet bírságolt meg amiatt, hogy az országgyűlési képviselők választásakor megsértették a választási szabályokat.
Mától a Kökin már a pénztáros kéri az igazolványszámot. Emiatt kicsitt lassabban megy majd a sor, de adnak ügyfélkártyát, amivel a későbbiekben már gyorsabb lesz az ügyintézés.
Nem pislákoló mécs, hanem egész közösségünknek olthatatlan láng marad – Szél István, Székkutas polgármesterének emlékező szavai, a település májusban elhunyt díszpolgárához.
Az Országgyűlés kormánypárti kezdeményezésre elfogadta azt a törvénymódosítást, amellyel a képviselők csak parlamenti képviselői tiszteletdíjat vehetnek fel a jövőben.
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke interjút adott a Magyar Narancsnak, melyben részletesen elmeséli, hogyan került be a 168 órába 18 évesen, egy olyan cikkbe, amely már a címében is fasizmust emleget.
Nem tetszik a honatyáknak, hogy amellett, hogy megszűnt az eddigi, komoly pluszpénzt jelentő utazási támogatás, most benzinkártyát is csak az kap, aki saját tulajdonú autót használ.