Belföld

Nincs több pletyka: Szél István indul ősszel

Székkutas polgármestere több nagy bejelentéssel is készült lakossági fórumára.

2010 óta vezeti Szél István Székkutast, aki a helyi iskolába hívta a település polgárait lakossági fórumra, hogy ott a falu jövőjéről adjon tájékoztatást.

A polgármester elsőként a már lezárult és jelenleg is folyó projektekről készített beszámolót. A tavaly átadott Székkutasi Emlékház már 600 látogatót fogadott, a továbbiakban is számos esemény színhelye lesz. Ugyancsak átadták a teljesen megújult Sporttelepet is, ami azonban szintén tovább szépül. A belvíz elvezetési beruházás első üteme is kész, csakúgy mint az Egészséges Székkutas program első része.

Félidőnél jár a Művelődési Ház, a főtér, a piac, valamint a polgármesteri hivatal környékének megújítása szintén uniós pályázatból. Kicsit csúszik, így augusztusban kezdődhet a csatornázás Székkutason, már 95 százalékos a fizetési hajlandóság, ekkor indulhat a két szeméttelep teljes rekultivációja is, illetve hátravan még az ivóvízminőség javító program indulása is.

Székkutas múltja és jelene

A polgármester itt mutatta be ezt a 8 oldalas kiadványt ami a település és agglomerációjának csábító szépségeit mutatja be. A kis füzet hiánypótló, a fórumon még azok is rácsodálkoztak, akik pedig betéve ismerik a települést.

Szél István a fórum közepén tette meg azt a bejelentést, amire már biztosan sokan vártak. Hangsúlyozta, ősszel is indulni kíván a polgármesteri székért, valamint megköszönte az eddigi bizalmat a település polgáraitól. A megkezdett közös munkát 2014 őszétől továbbra is a falu lakosságával együtt képzeli el, ennek főbb elképzeléseiről is beszélt. Szél István ezzel azokat a pletykákat is eloszlatta, melyek már fél éve beszédtémát nyújtanak nemcsak a székkutasiaknak, de a vásárhelyieknek is.

Folytatódik a Sporttelep megújítása. Pályakarbantartó gépeket, lelátókat építenek, megújulnak az öltözők, a tető, és a hangosítás. A következő 4 évben kamerarendszert építenek ki ami a telepet, majd a művelődési ház és a hivatal környékét,végül Székkutas ki és bejövő forgalmát figyeli, növelve a település közbiztonságát.

Ez év végén, jövő tavasszal indul a 47-es teljes felújítása. A vele párhuzamos bicikliúttal ez még több lehetőséget nyújt a falunak. A következő uniós ciklusból a település a kormányzattól 170 millió forintos olyan forrást kap, amire nem kell pályázni, azt infrastrukturális fejlesztésekre lehet fordítani.

Fejlesztések, felújítások, pályázatok tömkelege

Ebből a sportpályát, a csarnokban, a művelődési házban, a polgármesteri hivatalban, az egészségházban és az óvodában is végeznek majd felújításokat, fűtéskorszerűsítést, de ebből kívánják folytatni a megkezdett egészségprogramot, méghozzá szakrendelések bevonásával.

Szél István ciklusában összesen közel 1 milliónyi forrás érkezett Székkutasra minden lakosra számítva. Az önkormányzat és a civil szervezek mellett a vállalkozások is sikerrel pályáztak. A csokigyár nyáron megépül, a pálinkafőző már kész, a Herbária 100 millióból fejleszt. A Leader csoport vezetőjeként a jövőben is támogatásáról biztosította a pályázni akarókat.

A polgármester még kiemelte, a település országgyűlési képviselőjében a falu jó partnerre talált. Lázár János ezúttal is a legtöbb szavazatot kapta tavasszal Székkutason így benyújtják neki a következő ciklus igénylistáját, – a lakosság bevonásával -, aminek megvalósításához ezúttal is a segítségét kérik.

Újraválasztása esetén a megyei önkormányzattal is jó kapcsolatot ígér Szél István. Elmondta a 28 milliárdos keretből jó lobbival, és politizálással jelentős pénzek hívhatók le. A következő uniós etap 8 és fél ezer milliárdjából 60 százalék gazdaságfejlesztésre pályázható, a pályázás módját pedig még inkább megkönnyítik. Kijelentette, esély van arra is hogy 5, 10 vagy akár 20 főt foglakoztató munkahely is létesüljön a településen.

A polgármester 19-re mert lapot húzni, amikor arról beszélt, a következő 4 évben hasonló összegben, de még több területen érkezhet pályázati pénz a településre. Megújítanák a falu közvilágítását, létrehoznának egy szociális foglalkoztatót, megújulna a Csiky ház, a járdák, helyreállítanák a csatornázás után felvágott utakat, túraútvonalat építenének a pusztába, megújítanák a temetőt. Ez utóbbi csak azért nem valósult meg 2014-ig mivel számos más pályázat átmenetileg felemésztette a település önerejét.

A fórumon Szakács László intézett kérdést a polgármesterhez. Szél István válaszában a temetőbe fásítást és részbeni autóval történő behajtást ígért.

A polgármester a fórum végére még hagyott egy nagy bejelentést. Elmondta, 3 év küzdelem után a fővárosban olyan kapcsolatot alakított ki, hogy a település megkaphatta a vasútállomás épületét. A falu ikonikus épülete így most már saját tulajdon. Itt várta közel 100 éve Piroska Andreast, azaz Hugó Hartungot, a világhírű regény íróját. Az állomást a település kívül belül megújítja, környékén park, belsejében Piroska emlékszoba épül, de a vasúttal utazók kényelme is növekedni fog.

A közel két órás fórummal Szél István magasra tette a lécet, pedig az őszi kampány még nem is kezdődött el. Hogy ki, vagy kik lennének a kihívói, arról egyelőre nincs információnk, de az biztos hogy fel kell kötniük riválisainak a gatyaszárat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik