Belföld
A politikai elemző szerint kevesebb eszköz van a kezében, így az ő bukása valószínűbb, de még a békülés sincs kizárva.
2015. 02. 11. 07:20
Jelentős mennyiségű büntetéssel érhet véget az orbáni pálinkafőzési "szabadságharc".
Öt megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben szerda hajnalban, napközben viszont akár 7 fokig is melegedhet a hőmérséklet csütörtökre pedig már fagyni sem fog.
A kormányfő és a Bertelsmann-csoport vezetőjének találkozóján állapodhatnak meg a reklámadó csökkentéséről, de az RTL így is kitart a kormány bírálata mellett.
Huszonötmilliárd forintot ad a kormány a Fővárosi Állat- és Növénykertnek, ami újabb területeket is kap a MÁV-tól. A Fővárosi Nagycirkusz azonban gondban lehet.
2015. 02. 10. 20:17
A romániai magyar közösség jogainak érvényesülése biztosan témája lesz a román külügyminiszterrel február végére tervezett találkozónak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Duna TV Közbeszéd című műsorában kedden.
2015. 02. 10. 20:00
Jövő csütörtökre autós felvonulást hirdetett Budapestre a kormányellenes tüntetésekről ismert Büki Zoltán. Az útdíj bevezetése ellen tiltakoznak.
A napokig tartó havazás, a hófúvások és a kemény mínuszok után megnyugszik az időjárás. Megszűnik a csapadék, de néhol sűrű köd képződhet.
Utcai, nyílt közvélemény-kutatást tart az MSZP a nagyobb bevásárlóközpontok vasárnapi zárva tartásáról február 15-én, és az eredményt eljuttatják a kormánynak.
A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) vizsgálja, milyen jogi lépések lehetégesek a cigányok kivégzéséről posztoló Kötél János ellen, akit Mezőtúron önkormányzati képviselőnek választottak.
A II. kerületi Tölgyfa utca felől a Margit körúti felhajtón csak egy sávon lesz megközelíthető a híd, de használható lesz a Tölgyfa-Fekete Sas utca-Bem József tér-Lipthay utca útvonal is.
2015. 02. 10. 17:26
- 11:31 Nyomás alá került a forint
- 11:11 Klónozott bankkártyákkal, lottózókban üríthették le banki ügyfelek számláit
- 11:09 A 100 éves Dick Van Dyke szerint ez a hosszú élet titka
- 11:07 Fenyő Miklós gyerekei elhatárolódnak az apjuk tiszteletére tervezett arénás emlékkoncerttől
- 11:06 „Ez egy elég primitív manipuláció” – kijevi járókelők az elmérgesedő magyar-ukrán viszonyról
- 11:02 Majka a visszatérő Heti hetesről beszélt – az is kiderült, ki ül majd a balján
- 10:58 „Egy főzés néha 3 utat jelent a boltba”
- 10:44 Dunaújvárosi gyűlésén Orbán egy szót sem vesztegetett a Dunaferre, a helyi lapnak adta elő, szerinte miért dőlt be a vállalat
- 10:34 Autósok, figyelem: nagyon hasznos új funkcióval bővült a DÁP alkalmazás
- 10:19 A szokásosnál korábban érkezik az áprilisi nyugdíj
- 10:18 Csipes Tamara kiakadt azon, hogy Rákay Philip felesége lovagkeresztet kapott
- 10:16 Kormányinfó: Kitiltottak három ukránt az országból és Schengenből, köztük van az Orbánt „megfenyegető" volt politikus is
- 10:08 300 macska és 200 kutya foglalta el egy hétvégére a Lurdy Házat
- 10:08 Párja megkérte Király Linda kezét
- 09:58 Orbán az EU-csúcs előtt: A tiszás képviselők itt szoktak ülni ukrán mezben, nem mi adtuk rájuk
- 05:58 A nyugdíjasoknál simán vezet a Fidesz, a 30 alattiak között majdnem ötször annyian támogatják a Tiszát
- 09:34 Két rendőr rendkívül súlyos állapotban van, miután elütötték őket a 8-as főúton
- 05:30 Képben vagy a 90-es, 2000-es évek magyar rapszövegeivel? Teszteld a kvízünkkel!
- 09:24 Bencsik András: Szeretném pofán verni Magyar Pétert
- 08:44 Magyar Péter: Orbán patyomkin színháza leomlott, miután buszoztatott honfitársaink bevallották, hogy a Fidesz fizeti őket
- 10:08 300 macska és 200 kutya foglalta el egy hétvégére a Lurdy Házat
- 05:45 Kvíz az űrből – mennyit tudsz a Naprendszerről
- 09:49 Balázsékat 22 millióra, a TV2-t a Megasztár miatt 3 millióra büntette a Médiatanács
- 06:53 Enyhén erősödő Fideszt, hat százalékpontos kormánypárti előnyt mért a Nézőpont
- 06:31 „Ízléstelennek tartom, hogy kézből odaadják a százezreket” – Verebes István a Kincsvadászokat és a Cápák közöttet kritizálta
